Ezrével vannak a NAV feketelistáján

Az adóhatóság felsorolta azokat az adózókat, akik be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztattak. A Napi.hu írása szerint a listán jelenleg 4780 adózó szerepel. Közöttük nagy számban akadnak agrár-, a vendéglátói, illetve a kereskedelmi szektorban tevékenykedőek.

Vannak nevesebb szereplők is, így például megtalálható a listán a Cserpes-Sajtműhely Kft., amely még 2012 májusában bukott meg a vizsgálaton, illetve az egyik legnépszerűbb hazai esküvői tortakészítő, a több üzletet működtető Horváth Cukrászda Kft. is – őket 2012 júliusában kapta jogsértésen a hatóság.

Szerepel a listán a kőszegi Írottkő Hotelt működtető kft., amelynek közvetve egyik tulajdonosa Hatvani Szabó János, akinek neve korábbi lapértesülések szerint a Hagyó-ügyben is felmerült. Ugyancsak megtalálható rajta a Kincsem Lovaspark Kft., amely közel 1000 hektáron működteti többek között golf- és lovascentrumát Tápiószentmártonban. A cég Kocsi János családjának érdekeltségébe tartozik, aki a Fidesz színeiben indult és nyert polgármesteri címet Nagykátán – ő személy szerint egyébként 2014 áprilisában szállt ki a vállalkozásból. A NAV felsorolásában fellelhető a 620 millió forintos nettó árbevétellel rendelkező autóalkatrész-gyártó budaörsi Kelemen Művek Kft. is – írja a gazdasági portál.

Vannak olyan cégek is, melyek többször szerepelnek a felsorolásban: azaz nem egyszer fordult elő, hogy egy vállalkozást a lebukás után pár hónappal ismét jogsértésen kaptak az adóhatóság szakemberei, de úgy tűnik, van olyan is, aki egyszerűen nem törődik az ellenőrzésekkel. Az egri Agrotronik Kft.-t például az első jogsértést megállapító határozat 2012.07.23-án kelt, és 2013.02.22-éig összesen 12 alkalommal büntették meg őket. Hasonló "teljesítményt" könyvelhetett el a miskolci Riften Plusz Kft. is, amely 2013 júniusa és októbere között bukott meg 12-szer.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.