Ezreket nyomnak fel a NAV-nál

Magyarország a feljelentők állama. Tavaly 35 ezer közérdekű bejelentés érkezett az adóhivatalhoz, az idén az év első három hónapjában hétezer. A NAV a névtelen bejelentéseket is komolyan veszi.

Milliárdokat kaszált a Nemzeti Adó és Vámhivatal a közérdekű bejelentések nyomán indított vizsgálaton 2012 eleje óta – biztat kimondatlanul újabb feljelentésekre a Magyar Nemzet

Tavaly 35 ezer feljelentés érkezett a NAV-hoz, az idén az első negyedévben hétezer. A beadványokat a hivatal több lépcsőben elemzi, és a lap szerint azokat veszi komolyan, amelyek "bizonyítékként figyelembe vehető információkról, tényekről" szólnak. Ebben az esetben viszont a levél akár névtelen is lehet – elindul a vizsgálat. Erre minden negyedik-ötödik levélnél sor kerül, tavaly hétezer, az idén kétezer ellenőrzést végzett el a hivatal a társadalmi munkások bejelentései nyomán.

A munka eredménye tavaly év eleje és az idén március közepe között 10,6 milliárd forint feltárt adóhiány, ami – a büntetésekkel együtt – ennek akár a kétszereséhez is hozzájutatthatta az államot.

A feljelentések egy jelentős része egyébként a kereskedőkkel foglalkozik, akik általában nem adnak számlát, illetőleg becsapják a vásárlót, pancsolt üzemanyagot forgalmaznak, illegálisan szeszt vagy dohányt árulnak. Sokan panaszolják be saját munkaadójukat, hogy a fizetés egy részét zsebbe adja – ám a hivatal szerint ezen bejelentések egy része csak információkérésnek minősülhet, a dolgozó tulajdonképpen így érdeklődik, hogy befizetik-e utána a közterheket. (Ahol ugyanis feketefoglalkoztatás van, ott a munkavállaló nem tudja igazolni semmilyen papírral, hogy valóban ott dolgozott, hiszen nincs szerződése sem, a fizetést pedig készpénzben kapta).

A NAV szerint egyébként személyes sérelmek is szerepet játszhatnak egy-egy beadvány megírásában, sokszor kapnak például levelet látványos vagyonnövekedésről, luxusautókról vagy drága nyaralásról. A hivatal ilyen bejelentések nyomán tavaly 382, az idén az első három hónapban pedig már 130 vagyonvizsgálatot végzett el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.