Kína mindenki számára rossz hírt közölt

Hét százalék körüli gazdasági növekedést tervez a kínai kormány erre az évre, vagyis a tavalyi 7,5 százalékhoz képest mérsékli a bővülés ütemének tervét, miközben növelni készül a kormányzati kiadásokat a lassulás kompenzálására - közölte Li Ko-csiang kínai miniszterelnök csütörtöki munkabeszámolójában az Országos Népi Gyűlés nyitó napjának plenáris ülésén.

A kínai gazdaság tavaly 7,4 százalékos növekedést produkált, ami az elmúlt 24 év legkisebb mértékű bővülése volt.

Li csaknem háromezer képviselő, a népfront több mint kétezer tagja és a meghívottak előtt, a pekingi Népi Gyűlés Házában azt hangoztatta, hogy a nyomás erőteljes a kínai gazdaságon, amelynek fejlődését egyre nyilvánvalóbb módon terhelik a mélyen gyökerező problémák. Vannak közöttük - jegyezte meg - rendszerbeli, intézményi és strukturális gondok. 2015-öt kulcsfontosságú évnek nevezte a reformok teljes körű elmélyítése szempontjából.

A reformok között a kormányfő külön szólt az állami vállalatokat érintőkről, szólt a bankszektor és a pénzpiac liberalizálásáról, a fogyasztás növelésének szükségességéről, a piac szerepének növeléséről és a közepes jövedelmű országokat sújtó növekedési csapdahelyzet elkerüléséről.

A munkabeszámoló kiemelte a Made in China 2025 programot is, amelynek lényege a hatékony, modern, megújuló technológiák alkalmazásával, új fejlesztések révén környezetbarát, versenyképes, minőségi termékek előállítása.

Li a tervek között a tavalyi 3,5 százalékos előirányzat után évi 3 százalék körüli inflációt említett, több mint 10 millió új (városi) munkahely megteremtését célozta meg, megemlítve, hogy a városi munkanélküliség nem nőhet 4,5 százalék fölé. Programjában a külkereskedelmi forgalom hatszázalékos bővítését irányozta elő, a jövedelmek növelését ígérte a gazdaság teljesítményével arányosan, továbbá a károsanyag-kibocsátás csökkentését is fontos feladatként határozta meg.

A kormányfő szólt a folyók, az erdők, a termőföldek és a levegő, vagyis a környezet védelmének sürgető feladatiról, a szénfelhasználás szigorú visszafogásáról is. (forrás: hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.