Eximbank: kötvény jövőre is

Kötvénykibocsátási programja folytatására készül 2014-ben Magyar Export-Import Bank(Eximbank) Zrt. A 400 millió euró összértékű keddi kötvénykibocsátásnak köszönhetően megtakarított mintegy 6-7 milliárd forintot pedig még az év végéig szeretné kihelyezni az exportőr kis- és közepes vállalkozásokhoz.

Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen arra emlékeztetett: a magyar exportszektor versenyképes finanszírozása érdekében az Eximbank tavaly decemberben 2 milliárd euró összegű nemzetközi kötvénykibocsátási programot indított. A program keretében először 2012. december 5-én 500 millió dollár összegű, 5 éves futamidejű kötvényt értékesített, 2013. szeptember 24-én pedig 400 millió euró összegben bocsátott ki 2019 februári lejáratú kötvényeket.

A vezérigazgató a friss kibocsátásról elmondta: jelentős érdeklődés kísérte és olyan - elsősorban japán, norvég, svájci, a Benelux-államokbeli, valamint német - befektetőket sikerült bevonni, akik egyébként nem vásárolnának magyar államkötvényeket, vagy normál Eximbank kötvényeket. A 400 millió eurós keretre rövid idő alatt több mint 500 milliós ajánlat érkezett - fűzte hozzá Nátrán Roland.

Hangsúlyozta, hogy az Eximbank a Világbank csoporthoz tartozó Multilateral Investment Guarantee Agency (MIGA) állami kezességvállalást biztosító garanciája mellett bocsátotta ki a kötvényeket, és a régióban egyedülálló módon AAA hitelminősítésű kötvényekkel jelent meg a nemzetközi piacon.

Nátrán Roland elmondta, hogy az Eximbank - az egyéb költségek, például jogi költségek, garanciadíjak levonása után - az öt és fél éves futamidő alatt keletkezett 6-7 milliárd forintos megtakarítást továbbadja az exportőr kkv-knak. Hozzáfűzte, hogy bár az Eximbank természetesen egyeztet a másik két szuverén vagy kvázi szuverén kibocsátóval, vagyis az Államadósság Kezelő Központtal (ÁKK) és a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB), de a kibocsátás nem "főpróbája" a magyar állam kibocsátásának.

Az Eximbank vezérigazgatója kifejtette: a MIGA értékelte az Eximbank magyar kkv-kre kifejtett hatását, a magyar pénzügyi rendszerre gyakorolt hatását, valamint azt, hogy a magyar exportőrök célpiacain milyen fejlesztő hatást tudnak elérni az Eximbank struktúrájának fejlesztésével. Annak kapcsán, hogy a kamatelőny hogyan jut el az exportőr kkv-khoz, Nátrán Roland kifejtette: a hitelkamat árazása eltér a kereskedelmi banki árazástól.

Az Eximbank az úgynevezett CIRR-t (commercial interest reference rate) veszi alapul, ami a különböző országokban működő export hitelintézetekre vonatkozó hivatalos hitelezési kamatláb. Erre csak az ügyfélkockázati felár rakódik, és ellentétben a kereskedelmi bankokkal nem adódik hozzá sem a működési, sem profitmarzs, sem pedig az országkockázat - mondta.   

Ennek köszönhető, hogy a piacinál kedvezőbb finanszírozáshoz juthatnak az exportáló kkv-k - jelezte Nátrán Roland, majd példaként hozzátette, hogy az euró CIRR 1,47, a dollár CIRR pedig 1,7 százalék; ez normál piaci feltételek szerint elérhetetlen lenne az exportőrök számára, ráadásul a kamat a teljes futamidő alatt változatlan.

Nátrán Roland hozzátette, hogy az Eximbanknál a forrásbevonás központi eleme a kötvényprogram, ugyanakkor a bilaterális megállapodásoknak, valamint nemzetközi szervezetekkel kötött egyezményeknek is fontos szerepük van.

A folytatásról elmondta: úgy látják, az idei év végéig elegendő lesz a kötvényprogram keretében tartott 2 kibocsátással bevont forrás, így az Eximbank kötvénykibocsátási programja valószínűleg 2014-ben folytatódik. A pontos ütemezés a hitelkihelyezés alakulásától függ, vagyis hogy milyen gyorsan szívja fel a kkv szektor a forrásokat - ismertette Nátrán Roland.

Szólt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának, valamint az Eximbank exporthitel programjának egymást kell erősítenie, mivel nagyon sok a hasonlóság a két program között, csak az MNB forintban, az Eximbank pedig euróban és dollárban is olcsó finanszírozást nyújt az exportőröknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.