Az olvasó elé tárt kép szomorú hangulatot áraszt. Az eurózóna válsága miatt gyengül az egész világgazdaság. A hetek csoportját (G7) alkotó térség lendületét veszti, apad a háztartások fogyasztási kedve, lassul a beruházások bővülésének üteme, visszaesik a nemzetközi kereskedelem. Éppen ezért mielőbb helyre kellene állítani a bizalmat az eurózónában. Így összegzi a féléves jelentés főbb mondandóját a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely a tavaszi teljes körű előrejelzése nyomán most a hetek teljesítményét tekintette át.

Az adatok összehasonlítása után jól látszik, hogy miközben az Egyesült Államok és Japán nagyjából azon a pályán maradt, amelyet az OECD májusban feltételezett, addig Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia fékez. Az eurózóna pedig recesszióba süllyed újra. A német nemzeti össztermék (GDP) idén nem 1,2, hanem csak 0,8 százalékkal bővül, a francia 0,6 helyett mindössze 0,1, az olasz mínusz 1,7 helyett mínusz 2,4, a brit 0,5 helyett mínusz 0,7 százalékkal változhat a tavaszi prognózishoz képest.

Még ez a kitekintés is kockázatokkal terhelt, hiszen ha növekedik a feszültség az eurózónában, ha az Egyesült Államokban nem tudnak dűlőre jutni a jövő évi költségvetésről, a beprogramozott adóemelések és kiadáscsökkentések sorsáról, ha a lanyhuló világgazdaság ellenére emelkedik az olaj ára, akkor ezek az éppen eléggé aggasztó folyamatok még rosszabb irányba fordulhatnak.

A bizalmi indexek világszerte romlanak. Különösen a feldolgozóiparban és a háztartások körében. Ennek következménye, hogy az Európába irányuló kínai export drámai mértékben hanyatlott. Az OECD szakértői nyomatékkal felhívják a figyelmet arra is, hogy a munkanélküliség tartóssá válhat, és tovább növekedhet. Egy külön elemzésben a fiatalok körében tapasztalható megemelkedett munkanélküliség társadalmi hatásait is bemutatta a minap az OECD. Az amerikai gazdaságnak az eurózónáénál jobb helyzetét jellemzi, hogy az Egyesült Államokban három százalékponttal alacsonyabb az állástalanok aránya.

Az Egyesült Államokban a pénz- és tőkepiaci állapotok javultak. Az eurózóna feszültségeit valamelyest tompította a júniusi EU-csúcs, valamint az EKB júliusi kamatcsökkentése és ígérete, hogy beavatkozik az állampapírpiacokon. Ám ezzel együtt, a periférián – ellentétben a magországokkal – rendívül szigorúak a hitelfeltételek, a bankok nem jutnak megfelelő finanszírozáshoz, a betétállomány csökken, a hitelkamatok az égbe szöknek.

Mit tanácsol ilyen körülmények között az OECD? A jegybankok csökkentsék a kamatot, ahol persze a ráta még nulla százalék felett van – mint az eurózónában, ahol 0,75 és az Egyesült Államokban, ahol 0,25 százalék –, s folytatniuk kellene a pénzügyi eszközök vásárlását. Erre szükség lehet az Egyesült Államokban és Japánban is, az eurózónában lejjebb kéne ereszteni a 1,5 százalékos jegybanki hitelkamatot is, nemcsak az irányadónak számító refinanszírozásit.

Az OECD szakértői pontosan észlelik, hogy miközben a költségvetési kiigazításra középtávon szükség van, a megszorítás rövid távon visszafogja a gazdaságok teljesítményét, s ennek következtében még nagyobb kiigazítási igény keletkezhet. Az Egyesült Államokban sürgősen el kellene oszlatni a jövő évi fejleményeket övező fiskális bizonytalanságokat. Az eurózónában a pénzpiacok nem adnak sok mozgásteret, a nyomás alá helyezett országoknak tehát folytatniuk kell a költségvetések rendbe tételét, más tagállamokban azonban élénkítő intézkedéseket is foganatosítani lehetne. Mint Pier Carlo Padoan vezető közgazdász megemlítette, az uniós belső piac kiteljesítésében még nagy tartalékok vannak.

Az eurózónán belül a megbomlott pénzügyi, kereskedelmi egyensúly helyreállása folyamatban van, de csak akkor mérséklődhet tartósan, ha az adós országok csökkentik a hiányaikat és szerkezeti reformokat hajtanak végre, míg a hitelező országok is nagyobb rugalmasságot mutatnak. Magasabb béreket érvényesítenek a bővülő belső fogyasztás és az élénkebb beruházások kedvéért, s gyorsabb iramú inflációt is hajlandóak elviselni. Az előrejelzést értékelő tájékoztatóján Pier Carlo Padoan azt mondta, szeretné, ha magasabb lenne az infláció az eurózónában. Hozzátette: átfogó rendezést kell elkérni a valutaövezetben, azaz minden tagországnak ki kell vennie a részét a kiigazításból, csak ilymódon lehet fenntarthatóvá tenni ezt a folyamatot, s elviselhetővé a periféria államok polgáraira nehezedő terheket.

E folyamat politikai és társadalmi feszültségeit nagyobb ütemű gazdasági növekedéssel lehetne enyhíteni. A júniusi uniós csúcson elfogadott növekedési stratégia azonban csak igen mérsékelt hatásúnak ígérkezik, tehát további eszközök bevetését is meg kéne fontolni, például az egyéges belső piac mélyítését.

Nyilvánvaló, az OECD szerint is, hogy a bankok és az államok fizetőképességét megkérdőjelező félelmek egymást erősítik. Fel kellene tárni a rossz hitelek állományát, megteremteni az eurózóna szintjén a közös alapokat a feltőkésítések végrehajtására, közös felügyelet alatt, s elindulni a bankunió létrehozása felé, közös betétbiztosítási alappal és válságrendezési intézménnyel. A vezető közgazdász a kérdfésekre reagálva hangsúlyozta: az erős magországokban is tetemes banki tőkeigény keletkezett.

Az eshetőség, hogy egyes országok kilépnek az eurózónából, felfelé löki az állampapírhozamokat, erősítve azt a vélekedést, hogy a valutaövezet felbomolhat. A félelmeket el lehetne oszlatni, ha az EKB beavatkozna az állampapírpiacokon, s a hozamok mozgását korlátok közé szorítaná. Mint Padoan kifejtette: a beavatkozás rendszerét, módszereit az EKB-nak ki kell dolgoznia, az esetlegesen érintett országok csak ezt követően dönthetik el, kérik-e a jegybanktól, hogy lépjen közbe.

Az államadósság szintje miatti aggodalmak is emelik a hozamokat, azaz hosszabb távon rontják az adósság mérséklésének az esélyét. Az OECD úgy véli, a piacok most fegyelmező erőként jelennek meg, ám pusztító erővé válhatnak, ha az adósságállomány magas.