Európában kevesebb, nálunk több új autó fogy

Magyarországon a fejlett és a feltörekvő uniós országok többségével is szemben emelkedik az újautó-eladások száma.

Szeptemberben már a hatodik egymást követő hónapban csökkent az új autók értékesítése Európában - közölte az autógyártók szövetsége, az ACEA.

Autószalon Budapesten
2010. október 4. Ford autószalon Budapesten. Fotó: Móricz Simon

Ennek okaként az állami ösztönző programok kifutását, illetve a fogyasztók gazdasági fellendülésbe vetett bizalmának megrendülését jelölték meg.

Az Európai Unióban 9,6 százalékkal kevesebb új autó kapott rendszámot, mint tavaly szeptemberben.

Magyarországon viszont 11,4 százalékos növekedést mutatott ki az ACEA.

A szervezet szerint a jelentősebb piacokon mindenütt csökkenést regisztráltak: a legnagyobb visszaesés Görögországban volt szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, közel 50 százalék.

Spanyolországban 27,3 százalék, Olaszországban 18,9 százalék, Németországban 17,8 százalék volt a csökkenés. A legnagyobb, 93,9 százalékos növekedést az ACEA Írországban mutatta ki.

Ugyanakkor a szervezet elemzői megjegyezték: az adatokat annak tükrében kell értékelni, hogy egy évvel korábban felfutóban volt a piac, mert sok országban még érvényben voltak az úgynevezett roncsprémium programok. Ezek keretében az állam - meghatározott feltételekkel - támogatta új autók vásárlását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.