Nagyon borúlátóak a magyar fogyasztók

A magyar vásárlóknál még a folyamatosan csőd szélén tántorgó Görögország polgárai is derűlátóbbak. A világon Ázsia a legbizakodóbb.

Az első negyedévben tapasztalt jelentős javulás után a második negyedévre kis mértékben, 43 pontról 41-re csökkent a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe Magyarországon.

Az index három összetevője közül személyes pénzügyi helyzetét a válaszadók 14 százaléka látja kedvezőnek a következő tizenkét hónap során. Ugyanebben az időtávlatban a munkahelyi kilátásokat 6 százalék ítéli meg jónak vagy kiválónak. A jelenlegi időszakot pedig 7 százalék tartja megfelelőnek arra, hogy megvásárolja, amit szeretne vagy amire szüksége van.

Ha az idei második negyedév hazai mutatóit összehasonlítjuk a tavalyi hasonló időszakéval, jelentős javulást tapasztalunk. Egy évvel korábban pénzügyi helyzetét a magyarok 9 százaléka látta pozitívan, míg a munkahelyi kilátásokat 3 százalék. Itt az emelkedés 5, illetve 3 százalékpont.

Megélhetési költségeinek fedezése után szabadon elkölthető pénzéből vagy egy részéből a magyar megkérdezettek legnagyobb hányada - 28 százalékuk - hiteleket vagy kölcsönöket törleszt. A válaszadók 18 százaléka inkább félreteszi a pénzt, további 16 százalékuk a lakását újítja fel vagy berendezi, 13 százalékuk pedig új ruházati cikkeket vesz.

Nyaralásra 12 százalék, otthonon kívüli szórakozásra 11 százalékuk költ. Befektetési vagy részvényalapra a válaszadók 3 százaléka fordít pénzéből, hasonló arány pedig nyugdíjalapra költ. Ugyanakkor a megkérdezett magyarok 40 százaléka azt mondja, nem marad szabadon elkölthető pénze.

Európa huszonkilenc vizsgált országában a megkérdezett fogyasztók átlag 21 százalékának nem marad szabadon elkölthető pénze, miután gondoskodott megélhetéséről.

Átlagosan Európában a szabadon elkölthető pénz felhasználási céljai között legtöbben – 33 százalék – a megtakarítást említik.

A Nielsen negyedévenként méri fel a fogyasztói indexet a világ ötvennyolc országában. Indexében a 100 pont alatti érték azt jelzi, hogy egy ország borúlátó, míg 100 pont felett optimista a helyi fogyasztói piac.

A leginkább pesszimista Portugália (33 pont), azt követi Olaszország és hazánk 41 ponttal. Magyarországnál kevésbé látja borúsan a jövőt Horvátország és Görögország.

Világszinten jelenleg Indonéziában a legmagasabb, 124 pont az idei második negyedévi fogyasztói bizalmi index. Utána a Fülöp-szigetek következik 121, India 118, majd Thaiföld 114 ponttal. A rangsorban következő Brazília és Kína mutatója egyaránt 110 pont. 

Rajtuk kívül még szintén a 100 ponton felüli, optimista tartományba esnek az Egyesült Arab Emirátusok, Hongkong és Malajzia.

Európában a legmagasabb fogyasztói bizalmi indexet Svájc és Norvégia érte el, de mindkettő pesszimistának számít a maga egyformán 98 pontjával. Földrészünk élbolyába tartozik még Dánia 97, Németország 90, Ausztria 87, majd Törökörszág és Svédország 81-81 ponttal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.