Európa nem találja az ellenszert

Ázsia az új Európa – ezt mutatja a globális GPD alakulása. A Howmuch.net szerint a GDP-termelésben ma Európa olyan teljesítményt nyújt, mint amelyet Ázsia produkált 1980-ban: akkor az öreg kontinens állította elő a világ GDP-jének több mint 30 százalékát, mára viszont 20 százalék közelébe zsugorodott.

Ázsia épp ellentétes utat járt be: húszról 30 százalék fölé nőtt a részesedése. Ázsián belül látványos Japán és Kína szerepének átalakulása. Japán hatalmas jelentőségű volt, a teljes GDP majd tíz százalékát adta 1980-ban, s ezt az arányt növelni is tudta: 1995-ben több mint 17 százalékos volt a részesedése. Kína ehhez képest 1980-ban a világ GDP-jének kevesebb mint három százalékát állította elő, a legrosszabbat pedig 1991-ben produkálta, két százalék alatti volt a részesedése.

Kína 2009-ben fogta be Japánt, akkor mindkét ország hozzávetőleg 8,5 százalékot szakított ki magának a világtortából. Mára Kína 15 százalékot is meghaladó részesedése mellett Japán hat százalékot sem tud elérni. Kína mellett többi ázsiai ország is képes volt növelni részesedését.

Ehhez képest Európa lassan már csak patinájára lehet büszke: 2009-ig nagyjából tartani tudta magát, jelentősége picit csökkent. Ebben az évben azonban nemcsak Kína lépett túl Japánon, hanem Ázsia is Európán. Ezt követően az olló folyamatosan nyílni kezdett a két kontinens között. A nagyobb európai gazdaságok jelentősége szinte kivétel nélkül csökkent. Lengyelországé nőtt, a jelek szerint képes volt profitálni az uniós csatlakozásából. Norvégia részesedése pedig épphogy nőtt.

Németország 1980 óta lassan teret vesztett, de az újraegyesítés jelentős hatást gyakorolt a gazdaságra. Ekkor 8,5 százalékra is felkúszott a globális GDP-ből kiszakított részesedése, ám ez is csak a 90-es évek közepéig tartott ki. Mára mindössze 4,57 százalékos részt tudhat magának a globális termelésből, s ezzel a legeredményesebb európai ország.

Az adatok alapján egyértelmű, hogy Európa nem volt képes magához térni a 2008-ban kirobbant válság után, s még ma is szédelegve keresi a receptet. Amit nem Kínától, inkább az USA-tól kellene lenézni, Kínában már mutatkoznak a lassulás jelei és a kvázi piacgazdaság gyengeségei. Az USA-t is megütötte a válság, 2011-ben csak 21 százalék volt a részesedése, de mára kinőtte a problémáját és emelkedő trendet követ.

A világ GDP-je 1980 és 2015 között 11 200 milliárd dollárról 74 600 milliárd dollárra emelkedett. A hétszeres növekedésbe bele kell számolni, hogy ez idő alatt a népesség is emelkedett, így az egy főre eső GDP csak négyszeresére nőtt. Ám nem egyenlő arányban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.