Eurómilliárdos kárt okoz a kartell

Csak az utóbbi pár évben feltárt, a piaci verseny korlátozását szolgáló megállapodások legalább 7,6 milliárd eurós kárt okoztak az unió gazdaságának. A két legfontosabb ügy az Microsofthoz és az E.ON-hoz kötődött.

Az Európai Bizottság által megbírságolt kartellek legalább 7,6 milliárd euró kárt okoztak az unió gazdaságának 2005 és 2007 között – olvasható az uniós versenypolitikáról szerdán Brüsszelben közzétett jelentésben. A dokumentum megfogalmazása szerint "2008 termékeny év volt a versenypolitikában, mind a trösztellenes ügyek, mind az állami támogatások és az összefonódások ellenőrzése területén".

A kartellek elleni küzdelemben a bizottság új mechanizmust vezetett be, amelynek lényege, hogy a kartellügyeket az érintett felek hozzájárulásával, egyszerűsített eljárás révén rendezik. A jelentés szerint 2008-ban a testület 34 vállalkozásra szabott ki bírságot hét kartellügyi határozatában. A banánkartell és más hasonló kartellek esetében a fogyasztók közvetlenül látták kárát a magasabb áraknak mindaddig, amíg a bizottság fel nem oszlatta az árrögzítő kartelleket.

A piaci erőfölénnyel való visszaélés elleni küzdelemben a bizottság 2008-ban két fontos határozatot fogadott el az energiaügy, illetve az informatika területén. Az energiaágazatban végzett bizottsági versenypolitikai tanulmányok és a bizottság által lefolytatott vizsgálatok nyomán az E.ON német energetikai vállalkozás önként felajánlotta, hogy a vizsgálat során felvetett aggályok eloszlatása érdekében üzleti érdekeltségeinek jelentős részét értékesíti. Így a jövőben újabb versenytársak léphetnek be a német energiapiacra, és a németországi fogyasztók nagyobb kínálatból választhatnak. Az átviteli infrastruktúra leválasztása szintén javítani fogja Brüsszel szerint az európai energiapiac működését, hiszen a jövőben valamennyi szereplő egyenlő feltételekkel férhet hozzá az infrastruktúrához.

A bizottság 2008-ban 899 millió euró bírságot rótt ki a Microsoft szoftver-óriásvállalatra, amiért az nem tett eleget annak a 2004-es határozatnak, miszerint a cégnek versenytársaival ésszerű feltételek mellett meg kell osztania a lényegi interoperabilitási információkat.

A gazdasági válság tavaly októberi kezdetétől az év végéig a bizottság mintegy 40 határozatot hozott a bankok és a reálgazdaság támogatásáról, és három iránymutató dokumentumot adott ki arról, hogyan szolgálhatják válság idején az állami támogatási szabályok a pénzügyi szektor és a gazdaság támogatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.