Eufóriát okozott a piacokon a Fed döntése

Hatalmas megkönnyebbülést jelentett a pénz- és tőkepiacok számára, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nem csökkentette kötvényvásárlási programjának havi 85 milliárd dolláros keretét. A tőzsdeindexek kilőttek, sorra dőlnek meg a történelmi csúcsok.

A piacok előzetesen 5-15 milliárd dollár közötti mértékű csökkenést vártak, erre utaltak ugyanis az amerikai gazdaság legfrissebb makromutatói, amihez a likviditásbővítő-gazdaságélénkítő program feltételeit kötötték. A magyar idő szerint este nyolckor bejelentett döntés előtt kivárásra rendezkedtek be a piacok, utána viszont elszabadultak az indulatok, a befektetőkön eufória lett úrrá, hiszen a globális piaci kockázatvállalást életben tartó kötvényvásárlási program kivezetésének halogatásával időt nyertek a keserű pirula lenyelésére.

Ennek megfelelően a vezető New York-i indexek kilőttek, a Dow Jones 150 pontos hirtelen emelkedéssel üdvözölte a hírt, és a S&P 500-as indexszel egyetemben történelmi csúcson zárta a szerdai kereskedést. Előbbi 15677, utóbbi 1725 ponton zárt. A tőzsdezárásig hátralévő szűk pár óra miatt nem voltak képesek az 1-1,5 százalékos sávot meghaladó emelkedésre az indexek. A technológiai cégek részvényeinek kereskedési fórumán, a Nasdaqon 1,01 százalékos volt az erősödés.

A dollár lejtőre került, az euróval szembeni árfolyama az 1,338–as szintről reggelre 1,355-re gyengül, idén még nem volt ennyire vérszegény a zöldhasú. A forint is profitált a a Fed döntéséből, az euróval szemben reggelre 296-ra, a dollárral szemben 218,7-re, a svájci frankkal szemben 239,9-re erősödött. A dollárban jegyzett árupiaci termékek is megszaladtak, az arany és az olaj 2,5 százalékot meghaladó mértékben drágult.

A kiváló hangulat „megfertőzte” az ázsiai piacokat is, és nem kétséges, hogy Európa is masszív emelkedéssel nyit, teret adva az ünneplésnek és egy időre elfeledve azt, hogy voltaképpen mi is húzódik meg a Fed döntésének hátterében.

Így is történt: a csütörtöki kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 1,17 százalék, a frankfurti DAX index 1,23 százalék, a párizsi CAC-40 index 1,24 százalék, a vezető euróövezeti vállalatok részvényeit követő indexek közül pedig az FTSE Eurofirst 300 0,96 százalék, az EU Stoxx 50 1,52 százalék emelkedést mutatott. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 278,95 pontos emelkedéssel, 18 733 ponton nyitott.

Ázsiában a tőzsdeindexek négyhavi rekordot döntöttek, míg a kötvényhozamok és az országkockázati felárak (CDS) mélyrepülésbe kezdtek. A kontinens legértékesebb tőzsdecégeinek árfolyamalakulását követő MSCI Asia Pacific Index 1,9 százalékkal emelkedett. Visszakapaszkodtak az utóbbi hónapokban markáns veszteséget felhalmozó ázsiai devizák is, a thai bath két, az indiai rúpia 2,5, a malajziai ringgit 2,2 százalékkal drágult a dollárhoz képest.

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint csak átmeneti lesz a piaci optimizmus, hosszabb távra előretekintve azonban nem valószínű, hogy a jelenlegi lendülettel folytatódik az erősödés a kockázatos piacokon. Azaz korrekció jön, ami aztán letargiába csaphat át, mivel a Fed mindent változatlanul hagyó mostani döntése a következő hónapokban ismét növelheti a bizonytalanságot, mert egyben azt a rossz hírt is hordozta, hogy az amerikai gazdaság korántsem annyira erős, mint azt korábban a napvilágra került adatokból hinni lehetett.

Az indoklás szerint ugyanis a gazdaság még nem elég erős ahhoz, hogy visszavegyenek a monetáris ösztönzésből, a költségvetési helyzet (adósságplafon) rendezése pedig jelentős bizonytalanságot szül a növekedési kilátásokkal kapcsolatban, miközben az infláció továbbra is a középtávú cél alatt mozog.

Többen nem tartották kizártnak, hogy a  „forward guidance”  módosításáról is döntés születik, vagyis lejjebb viszik a munkanélküliségi rátára vonatkozó 6,5 százalékos küszöbértéket, amit a kamatemelések alapfeltételeként hirdettek meg. Bár a küszöbérték nem változott, Ben Bernanke Fed-elnök a sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az első kamatemelésre 2016 után kerülhet sor. Ez szintén komoly meglepetés, hiszen a piac arra számított, hogy maximum 2015-ig tolódhat ki ez az időpont – jegyezte meg Trippon Mariann.

Összességében tehát nemhogy a monetáris lazítás ütemének lassítására nem került sor, az elnök arra utalt, hogy a vártnál tovább fennmaradhat a nulla százalékos alapkamat. Arra a kérdésre viszont nem adott egyértelmű választ, hogy még idén elindulhat-e az eszközvásárlások visszafogása. Erre egyébként decemberben kerülhetne sor, a következő ülést ugyanis nem követi menetrend szerinti sajtótájékoztató, amelyen a piacok számára megvilágítják a döntések hátterét.

Az Equilor Alapkezelő véleménye szerint a Fed úgy ítélte, hogy a növekedés terén az utóbbi 1-2 évben elért eredmények egyelőre még nem meggyőzőek, nem ölelik át az USA gazdaságának egészét, túl törékenyek ahhoz, hogy elviseljék azon monetáris kondícióknak a felpuhítását, amelyek éppen csak hogy elkezdték a konjunktúra elemeket növekvő pályára állítani. Magyarán: ha most lépnek, akkor a fürdővízzel együtt a gyereket is lehet, hogy kiöntik.

A kockázatokat asszimetrikusnak ítélték meg: igaz, hogy hosszabb távon már kedvezőtlen hatása is lehet a likviditásbővítésnek, de ennél sokkal nagyobb kockázatokat hordoz, ha ideje korán húzzák ki a feltápászkodó gazdaság lába alól a „monetáris talajt”. A két legfontosabb piac, a részvény- és a kötvénypiacok napon belüli reakciója jól tükrözi a felfokozott izgalommal várt bejelentés óriási hatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.