EU: jóval szigorúbban lehet majd gazdasági manővereket végrehajtani

Végérvényesen jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon azt a hat új jogszabályt, amelynek köszönhetően az unión belül a korábbinál jóval szorosabbá válik a gazdasági koordináció és együttműködés, illetve várhatóan nő a tagországokban a költségvetési fegyelem is.

A miniszterek közös közleménye szerint az intézkedések "biztosítják az együttműködés ahhoz szükséges szintjét, hogy elkerüljék a túlzott egyensúlytalanságot, és biztosítsák az államháztartás fenntarthatóságát. Hosszú távon a csomag segíteni fog abban, hogy a monetáris unió megfelelően működjön" - tették hozzá.  A hat jogszabály közül kettő az EU stabilitási és növekedési paktumának reformját tartalmazza, egy harmadik pedig a költségvetési eljárások szankcióit. Két további jogszabály a túlzott deficiteljárás mintájára felállít egy túlzott egyensúlytalansági eljárást, amelynek keretében az érintett ország akár szankciókkal is sújtható. A csomag hatodik eleme elsősorban azt biztosítja, hogy az átláthatóságot és ellenőrizhetőséget tartalmazó szabályozás megjelenjen a nemzeti jogrendszerekben.

A jogszabályok megerősítik a belső államadósság GDP-hez viszonyítottan 60 százalékos felső küszöbét és az államháztartási hiány 3 százalékos maximumát. A középtávú adósság- és deficitcélokat elérni nem tudó euróövezeti országok a GDP 0,2 százalékát elérő letét elhelyezésével sújthatók, a szankciók ráadásul csaknem automatikusak lesznek.

Az unió a nemzetközi gazdasági válságra adott válaszként alkotta meg a csomagot, amelynek kidolgozását a Kármán András nemzetgazdasági államtitkár vezette EU-munkacsoport végezte el. A végleges jóváhagyás az Európai Parlament és az EU-tagországok tanácsa közti megállapodás alapján, továbbá az EP plenáris jóváhagyását és a tanács elvi egyetértését követően születhetett meg.

A hatos csomagot hatékony eszköznek tekintik a jövőbeni államadósság-válságok megelőzésére. Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse a héten jelezte, hogy a végrehajtó testület "az első naptól kezdve" alkalmazni fogja az új jogszabályok adta lehetőségeket, amint azok hatályba lépnek. A keddi találkozót lezáró sajtótájékoztatón a finn biztos azt is bejelentette, hogy az életbe lépés december közepén várható. Rehn úgy értékelte, hogy az új szabályozás kulcsfontosságú a piac és a nagyközönség bizalmának visszaszerzéséhez.

Mint mondta, az Európai Bizottság Olaszországban most kezdődő ellenőrző tevékenységét már a jogszabálycsomag próbájának tekinti. Emlékeztetett arra, hogy az együttműködés további javításán is megkezdődött már a munka. Megerősítette, hogy az Európai Bizottság hamarosan újabb javaslatokat tesz ezen a területen. A közös sajtótájékoztatón méltatta a jogszabálycsomag szerepét Jacek Vincent-Rostowski lengyel pénzügyminiszter is. Egyúttal megismételte azt az álláspontját (amelyet beszámolója szerint az eurózónán kívüli más országok is osztanak), hogy a közös pénzövezeten belüli integráció fokozása nem vezethet az Európai Unió megosztottságához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.