Esztergom tengelyt akaszt a Suzukival. Per 940 millió forintra

Az esztergomi önkormányzat 940 millió forintos keresetet indít a magyar Suzuki Zrt. ellen egy előszerződést követően meghiúsult telekvásárlás miatt - írja a szeretgom.hu internetes oldal.

Tétényi Éva (független) polgármester elmondta: nem ért egyet a per indításával, mivel számára fontos, hogy a város adófizetői biztonságos környezetben dolgozhassanak. Mivel a képviselő-testületi határozat zárt ülésen született, a polgármester az ügyről nem kívánt többet közölni; nem cáfolta és nem erősítette meg a szeretgom.hu további értesüléseit.

A portál információi szerint a Magyar Suzuki Zrt. vállalta, hogy zöldterületi mutatóinak javítására megvásárol egy telket az ipari parkban, ha a város a vételár jelentős részéből körforgalmat épít az üzemhez. Erről 2008 január 14-én előszerződést kötöttek. Az autógyártó azonban utóbb elállt az adásvételtől, arra hivatkozva, hogy az önkormányzat a megállapodásban foglalt kötelezettségeit csak részben teljesítette.

A szeretgom.hu szerint az önkormányzat az időközben megépített körforgalom költségét - 331 millió forintot - szeretné a Suzukira terhelni, valamint peres úton elérni, hogy a gyár az előszerződés alapján mégiscsak kösse meg a szerződést az önkormányzattal. Az előterjesztést Steindl Balázs, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke, a helyi Fidesz-frakció vezetője készítette.

Steindl Balázst az MTI-nek nem sikerült elérnie, a Suzuki kommunikációs vezetője, Ruska Viktória pedig azt közölte: amíg nem tájékozódott körültekintően az ügyben, nem nyilatkozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.