Esett a tőzsde, gyengült a forint

Egyelőre nincs hatással a kereskedésre, hogy a pártoknak még mindig nem sikerült megegyezniük a kormányfőjelölt személyében. A forint pénteki árfolyamát a nemzetközi hangulat alakította.

Meglehetősen rossz hangulatban zárult a hét a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX a közel 400 pontos csökkenés után, mintegy 3,8 százalékkal esett. A vezető részvények mindegyike, így a MOL és az OTP is mintegy négy százalékot vesztett értékéből.

- A BÉT esése a nemzetközi hangulattal magyarázható, illetve azzal, hogy profitot realizáltak a befektetők. A feltörekvő piacon a cseh tőzsde három százalékkal, a lengyel ugyanennyivel, az orosz pedig több mint négy százalékkal esett - mondta a Népszabadságnak Illés László, a Quaestor Zrt. elemzője. A hangulat a meghatározó európai tőzsdéken sem volt vidám, mindegyikük csökkent.

A borúlátó hangulat miatt csökkent a forint jegyzése is az euróval szemben. A csütörtöki 300 körüli kurzussal szemben péntek délután 303-305 között mozgott a jegyzés. Az elemző hozzátette: az, hogy a hazai politikai pártok még mindig nem tudtak kormányfőjelöltet megnevezni, egyelőre nincs hatással a kereskedésre. A pénteki fejleményeket kizárólag a nemzetközi hangulat alakította. Ahogy Illés László mondta: egyelőre megvan a befektetők részéről a türelem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.