Erste már nyereséget vár idén Magyarországon

Idén már nyereségre számít Magyarországon az Erste Group. A következő két évben nem terveznek régiós akvizíciókat, de Lengyelországba azért szívesen betennék a lábukat.

Végre megvan az esélyünk, hogy a következő két évben az összes piacunkon eredményesen tudjunk működni - mondta Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója a bank negyedéves eredményeit követő elemzői beszélgetés során - írta a Napi.hu a Reuters-re hivatkozva. A két igazán problémás országban, Magyarországon és Romániában is sokkal jobban állnak a dolgok, mint tavaly - tette hozzá.

A vezérigazgató elmondása szerint Magyarországon idén már nyereséges működésre számítanak. Az előrejelzéseink szerint 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben már nem fenyegeti negatív meglepetés a csoportot. Úgy véli, az összes régiós versenytárs közül az Erste helyzete a legkedvezőbb.

Treichl elmondása szerint a csoport idén a tavaly elért 3,09 milliárd eurónyi operatív eredménynél kisebbel számol (az éves veszteségük 2014-ben 1,44 milliárd euró lett, amiben döntő szerepe volt a romániai leírásoknak és a magyarországi devizahitelesekkel történt elszámolásnak).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.