Erősödött a forint

A zloty erősödése maga után húzza a térségi devizákat, így a forintot is: délután már 288,3 forintért is lehetett egy eurót kapni.

Kedvező külföldi hatásokra a zloty vezetésével erősödtek szerdán a régiós  devizák, velük a forint is.
A bankközi kereskedelemben délután négy órakor 289,55 forinton jegyezték az eurót, szemben a kedd délutáni 294,40  forinttal és a reggeli 291,85 forinttal, majd öt óra után már 289 alá esett a kurzus. Az euró bankközi jegyzése  utoljára az idén február 10-én járt 290 forint alatti értéken.

A forint és a térségbeli devizák árfolyam-emelkedését a javuló  nemzetközi piaci hangulattal magyarázzák a kereskedők. A  kockázatvállalási hajlandóság általános javulása mögött a kedvező  amerikai lakásépítési adatok, és egyes, váratlanul jónak bizonyult  vállalati mérlegbeszámolók húzódnak meg. Visszahúzó erőként  változatlanul jelen van, bár háttérbe szorult kissé egy esetleges  globális influenzajárvány gazdasági aktivitást csökkentő hatása.

A térségbeli devizák árfolyam-emelkedését a zloty vezette, amely  az általánosan javuló hangulatban külön is profitált a lengyel  vállalatok a devizaopciós kockázatoknak kitettségéből, amely  lényegesen alacsonyabbnak bizonyult a korábbi számításokhoz képest.  Az euró/zloty, amely kedden dél körül még a 4,57 körüli értéket  ostromolta, szerda délután négy órakor már 4,41 közelébe húzódott  vissza. Segített a zlotynak a jegybank kamattartó döntése is,  amellyel a tavaly november óta tartó 225 bázispontot átívelő  csökkentési szakasz után hirdetett meg pihenőt.

A javuló nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság megmutatkozott  a dollár és a jen gyengülésében is az euróval szemben. Az EKB  szerdára 1,3266 dollárban állapította meg az euró referencia  árfolyamát a keddi 1,2992 dollár után.

A dollárt 218,55 forinton jegyezték délután négy órakor, szemben  a kedd délutáni 224,07 forinttal.

A svájci frankot 192,03 forinton jegyezték 194,48 forint után,  100 japán jent pedig 225,75 forinton 232,01 forint után.

 

forint
forint
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.