Erősít a Miskolci Egyetemen a BorsodChem tulajdonosa

A Miskolci Egyetemen hétfőn megnyílt a BorsodChem-Wanhua Kína Központ, amely az egyetem 15 ezer hallgatója számára nyújt lehetőséget a kínai nyelv elsajátítására, illetve a jövőben további kínai – politikatudományi, szociológiai, kultúrantropológiai, filozófiai, zenetörténeti és művészettörténeti – tanulmányok folytatására.

A Miskolci Egyetem BorsodChem-Wanhua Kína Központ kiemelt feladata lesz emellett a kínai egyetemekkel közös műszaki kutatások támogatása, valamint oktató- és kutatócserék megszervezése is. A központ létrehozásában kulcsszerepet játszott a Wanhua-BorsodChem, amely a vegyipari technológiai kutatások eredményeitől termelési kultúrájának és termelékenységének továbbfejlődését várja.

Az egyetem a térségi munkaerő-piaci folyamatokat és igényeket elemezve, valamint a Kelet-Közép-Európa legnagyobb kínai befektetőjének számító Wanhua Csoport megyében való megjelenését követően döntött a kínai nyelv és kultúra oktatása mellett. Ezen felül a Wanhua-BorsodChem kutatóbázisa által biztosított gyakorlati és ipari háttér birtokában az egyetem olyan képzéseket kínál a hallgatók számára, amelyek megfelelnek a jelenkor tudományos-technológiai elvárásainak.

A Wanhua-BorsodChem által kialakított ösztöndíjrendszer részeként a hallgatók tanulmányokat és kutatásokat folytathatnak majd Kínában. 

Az érdeklődés nagyon jelentős, egyetemünkön és egy miskolci középiskolában már 170 diák tanul kínaiul, s idén szeptembertől újabb, Kínából érkező tanárokkal bővülhet oktatóink köre – jegyezte meg  Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.