Érintőképernyőn vonatozik a GYSEV

Elérte a digitális világ az ország nyugati határánál a magyar vasutakat. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. folyadékkristályos utastájékoztató táblákat szerelt fel vasútállomásain.

A 29 collos, mintegy 70 centiméteres lcd-monitorok szolgálatba állítása nem volt olcsó mulatság: a GYSEV egy uniós pályázat 290 millió forintjából 18, kétoldalas, összesítő táblát helyezett el a nagyobb állomások és néhány kistelepülés vasúti megállójában.

A hivatalos terminológia szerint "dinamikus utastájékoztató táblák" valós időben, azonnali információkat adnak a vonatokról az utasoknak. A táblákról leolvasható a szerelvények indulási és érkezési ideje, valamint az is, hogy melyik vágányra futnak be, illetve honnan indulnak majd útnak. De az utazók az esetleges késésekről is azonnal értesülhetnek az új technika révén.

A GYSEV közlése szerint Sopronban, a peronoknál összesítő monitorokkal is találkozhat az utazóközönség. Ezek előnye, hogy átszálláskor az utas azonnal láthatja, hogy melyik vágányról indul tovább a vonata.

Az állomás várótermében mind a vizuális, mind pedig a hangos utastájékoztató rendszer megújult a projekt keretében. Az utasok nagyméretű, szintén folyadékkristályos lcd-monitorról tájékozódhatnak.

De újdonság, hogy a GYSEV két állomásán, Szombathelyen és Sopronban interaktív információs oszlopokat is üzembe helyezett. Ezek 42 collos, állított érintőképernyős monitorok, melyeken az utasok előre beállított honlapokon (GYSEV, MÁV-Start, Volán-társaságok) böngészhetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.