Eredménytelen bírósági végrehajtás az államkincstárnál

Eredménytelenül zárult a Magyar Államkincstár (MÁK) és az IO Számítástechnikai Kft. közötti jogvita miatt kezdeményezett bírósági végrehajtás az államkincstárnál. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a kincstár képviselői arról adtak tájékoztatást, hogy a kérdéses adatok állam- és szolgálati titkot képeznek, így azok kiadásával súlyos törvénysértést követnének el.

A kft. a Magyar Államkincstárral szemben több bírósági eljárást indított, amelynek során a bíróság ideiglenes intézkedésével elrendelte a rendszer egyes adatainak kiadását. Tekintettel az adatok titkos minősítésére, a kincstár ennek a bírósági döntésnek nem tud eleget tenni, mert ezzel bűncselekményt követne el. Ezért kezdeményezte a kincstár már a múlt év folyamán a bíróság határozatának felülvizsgálatát. E kérdésben az eljáró bíróság azonban még nem döntött.

A Magyar Államkincstár és az IO Kft. között 2002 áprilisában jött létre megbízási szerződés, amelynek tárgya a kincstár tulajdonát képező T 97 számlavezető rendszer üzemeltetésének szakmai támogatása volt.

A Magyar Államkincstár nemzetgazdasági számlavezető rendszerének adatai államtitkot, illetve szolgálati titkot képeznek. A számlavezető rendszer üzemeltetésének segítésére a Kincstár és az IO Kft. között létrejött megbízási szerződés alapján a kft szerződési kötelezettsége volt, hogy a rendszerrel kapcsolatos feladatait csak olyan munkavállalóival teljesíthette, akik nemzetbiztonsági átvilágítással, valamint a titokgazda felhatalmazásával rendelkeztek.

Miután a kft e feladatát - a kincstárral való előzetes egyeztetés nélkül - nemzetbiztonsági átvilágítással nem rendelkező munkavállalókkal kívánta elláttatni, fennállt az államtitoksértés veszélye, ezért a társaság a PM szerint súlyos szerződésszegést követett el. A kincstár 2007 februárjában az államtitoksértés megelőzése érdekében kényszerült a szerződés felmondására.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.