Érdemes korábban érkezni Ferihegyre

Nagy forgalomra és a tranzitba lépés előtt legalább 20-25 perces sorban állásra kell számítani a ferihegyi repülőtéren szombaton délelőtt.

A Budapest Airport (BA) vezetőinek és a sztrájkoló szakszervezetek képviselőinek tárgyalása szombaton 11.00 órakor folytatódik.

Szollár Domokos, a BA szóvivője a MTI kérdésére elmondta: a reptér 2B termináljának négy utasbiztonsági kapuja teljes kapacitással működik, így a reggeli órákban nem volt sorban állás és járatkésés sem.

Az év végi ünnepek közelsége miatt a máskor csendesnek számító szombat délelőtt azonban kiemelkedően magas forgalomra kell számítani a repülőtéren - emelte ki a BA szóvivője.

A déli órákban rendkívül sok és várhatóan zsúfolásig megtelt gép - köztük egy New York-i és számos fapados járat - indul Ferihegyről, ezért 10 óra és 13 óra között mintegy 2 ezer ember érkezésére lehet számítani a 2B terminálon - fejtette ki a cég szóvivője.

Szollár Domokos megjegyezte: a nagy forgalom miatt előfordulhatnak néhány perces járatkésések, ugyanakkor törlésre várhatóan nem kerül sor szombaton.

A szóvivő tájékoztatása szerint szombaton 11.00 órakor folytatódhatnak a tárgyalások a reptéri sztrájkban érintett felek között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.