Épületgépészet érdekli az OTP Tőkealapot

A tavaly júniusban bejegyzett OTP Fordulat Tőkealap 2012 decemberében 800 millió forintos tőkeemeléssel 49 százalékos részesedést szerzett a D-ÉG Thermoset Kft.-ben.

A tavaly júniusban bejegyzett OTP Fordulat Tőkealap 2012 decemberében 800 millió forintos tőkeemeléssel 49 százalékos részesedést szerzett a D-ÉG Thermoset Kft.-ben. A D-ÉG Thermoset Kft. – az OTP közleménye szerint – a hazai épületgépészeti piac meghatározó szereplője. A társaság egyfelől az egyetlen hazai tulajdonú panelradiátor-gyár, a dunaújvárosi radiátorgyár tulajdonosa, másfelől a radiátorgyártásra építve egy országos lefedést biztosító, 23 üzletből álló szakkereskedelmi hálózatot épített ki, melynek forgalma ma már többszöröse a radiátorgyártásnak és értékesítésnek.

A D-ÉG Thermoset Kft. a 2008-ban kezdődött gazdasági válságot követő építőipari visszaesés nyomán mind a radiátorgyártásban, mind a szakkereskedelemben jelentős piacvesztést szenvedett el, piaci részesedése ugyanakkor, ahelyett hogy csökkent volna, bizonyos szegmensekben erősödött is. A válság kitörése óta a társaság a működés területén jelentős hatékonyságjavító intézkedéseket hajtott végre, üzemi szinten eredményes tudott maradni, ugyanakkor a lecsökkent forgalomhoz képest arányában megemelkedett pénzügyi terhek külső befektető bevonását tették szükségessé – írja a közlemény.

Az OTP Fordulat Tőkealap részéről kifejtették: ahhoz, hogy a társaságot ismét növekedési pályára állítsák, elsősorban a hatékonyság javítására, a meglévő bolthálózatra építve új piaci szegmensekre való belépésre, illetve a radiátorexport bővítésére építenek. A hazai építőipari keresletben ugyanis középtávon nem számítanak bővülésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.