Épül a turisztikai piramis

Csatát vesztett Varga Mihály: immár kihirdetett kormányhatározat szól arról, hogy a turizmus felügyelete, valamint a Magyar Turizmus Zrt. a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Seszták Miklós vezette fejlesztési tárcához kerül.

Átszervezik a turizmus felügyeletét, ezzel párhuzamosan pedig – Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetminisztere ötlete nyomán – létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség, vagyis teljesen átalakul az ágazattal kapcsolatos állami feladat- és intézményrendszer.

Sokmilliárdnyi uniós forrás jut majd országmarketingre
Sokmilliárdnyi uniós forrás jut majd országmarketingre
Teknős Miklós / Népszabadság

A részletek nem ismertek, a feladat mindenesetre az Orbán Viktorral köztudottan jó viszonyt ápoló Seszták Miklóshoz kerül. Beleértve azt a 8,4 milliárd forint uniós forrást is, amelyet a következő három évben nemzeti turisztikai marketingcélokra lehet elkölteni.

A terület csak technikailag kerül Sesztákhoz, az irányítást bizonyosan a Rogán Antal körül formálódó csoport fogja vinni – állították lapunknak szakmai források, emlékeztetve arra, hogy a koncepcióról bővebben először a Budapest Barátai Együttműködés találkozóján lehetett hallani, amelyen részt vett Orbán Ráhel is, akiről közismert, hogy egy svájci magánegyetemen tanult turizmust, és ebben a szektorban is dolgozik. Bár ott volt Andy Vajna filmügyi kormánybiztos is, a rendezvényt a szervező, Bienerth Gusztáv teljesen politikamentesnek tartja.

A budapesti olimpiarendezést célul kitűző Budapesti Olimpiai Mozgalom egyik alapítójaként ismert üzletembert szakmai körökben a turisztikai ügynökség leendő első embereként emlegetik. Őt magát eddig nem sikerült elérnünk. A szakember egykor vezette a PwC nevű tanácsadó céget, amely az olimpiai projekt keretében jókora megbízásokat nyert el.

A turisztikai ügynökség alá bekerülhet az országmarketingpénzeket költő Magyar Turizmus Zrt. is. Azt, hogy a hierarchiában hová kerül majd a turisztikáért felelős helyettes államtitkárság, egyelőre nem tudni. Sokmilliárdnyi uniós forrás jut majd országmarketingre Fotó: Teknős Miklós

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.