Enyhít a devizahitelesek gondjain az OTP

Az OTP Bank március végéig meghosszabbítja a devizahitelesek terheinek csökkentését célzó kedvezményes megoldások igénybevételének határidejét, egyben új betéti feltételekkel és hitel konstrukciókkal lép piacra - mondta Illés Zoltán, az OTP Bank Lakossági Igazgatóságának vezetője.

Az OTP Bank korábbi terveinek megfelelően a lakossági megtakarítási lehetőségek között egyre növekvő súllyal jelennek meg a kockázatmentes módozatok. A legnagyobb magyarországi bank folytatja 2007-ben elindított átfogó megtakarítás ösztönző programját - mondta Illés Zoltán.

A biztos és kiemelt hozamot jelentő forint- és deviza-lekötési akciók éves szinten az állomány 10 százalékos növekedését eredményezték. Az OTP Bank által kezelt több mint 2.420 milliárd forintos lakossági betétállomány továbbra is stabil, mintegy 30 százalékos piaci részesedést jelent a több mint 30 szereplős hazai bankpiacon. Az idén február 2-ától 24-ig elérhető 3 hónapos forint és euró betétlekötés forintban kifejezve február 19-ig közel 68 milliárd forint megtakarítást hozott az OTP-hez.

Átfogó megtakarítás-ösztönző programjának részeként a közeljövőben induló újabb akciós időszakban, forintban és devizákban egyaránt attraktív árazású lekötési lehetőségekkel lép piacra a bank.Illés Zoltán elmondta: forrásoldalon az eszközoldalit meghaladó mértékű növekedést prognosztizál a bank az idei évre.

Az OTP Bank óvatos hitelezési gyakorlatot, szigorú hitelbírálati, adósminősítési rendszer alkalmaz, ami stabil portfolióminőséget eredményezett. Miközben az új folyósítású hitelek volumene, nem függetlenül a reálgazdasági kilátásoktól, már 2008 harmadik negyedévétől mérséklődött, a bank stabil forint- és devizaforrásai bázisán a támogatott és piaci kamatozású forinthitelek széles körét nyújtja, és továbbra is folyósít deviza alapú hitelt - hangsúlyozta Illés Zoltán. A pénzpiaci folyamatokkal összefüggő árfolyam-volatilitás miatt a bank a keletkezhető veszteségek mértékét jóval meghaladó tartalékokat képzett, és ezek a tartalékok folyamatosan bővülnek a profitábilis működés eredményeképpen - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Arra a kérdésre, hogy a részvényárfolyamok mennyiben tükrözik a bank helyzetét, leszögezte: a kiegyensúlyozott működés és a fenntartható profitabilitás miatt megmagyarázhatatlan a részvényárfolyam jelenlegi szintje, miközben rekordszintű, az egyszeri tételektől megtisztítva közel 220 milliárd forint volt a 2008-as adózott eredmény, a mostani tervek szerinti idei nettó profit pedig meghaladja a 150 milliárd forintot, a részvények árfolyama messze elmarad attól, amit a befektetők korábban akár harmad ennyi nyereségért megfizettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.