Forinterősödés után gyengülés a bankközi piacon

Reggel még csak leheletnyit, kora délelőtt viszont már markánsan erősödött pénteken a forint a bankközi piacon. Nem sokkal tíz előtt 297 forint volt az eurójegyzés a csütörtök délutáni 297,50-es szint után. Tizenegy körül viszont már 295,45-ön is kötöttek üzletet, ezt követően viszont ismét gyengülésnek indult a jegyzés, s délben 298 forint fölött volt az árfolyam.

Az árfolyam a csütörtöki tengeren túli kereskedésben 297 forintig javult, kora reggel voltak üzletek 299 forint közelében is, majd ismét 298 forint alá került. A befektetők a korábbi hónapokban megszokottnál azért enyhébb csapongást főként az alacsony likviditással magyarázták, nem számoltak be semmilyen jelentős piacbefolyásoló eseményről, megítélésük szerint a nemzetközi piacokon is csendes volt a péntek reggel, és egyelőre nem érzékelhető a hangulat megváltozása. Azt követően egyébként hogy a reggeli 295,5 körüli szintet tesztelte a forint, ismét gyengült a jegyzés, s 298-es szint fölé lendült, ami a délelőtti mélyponthoz képest már számottevő árfolyamvesztés.

Azt azonban kiemelték, hogy a dollár jelenleg lassan, de folyamatosan gyengül az euróval szemben: a keresztárfolyam a csütörtöki 1,30-as helyi szélsőérték után péntek reggel már 1,3170 körül alakul. Az amerikai devizával szemben így javult a forint jegyzése: pénteki árfolyama 225,95 a csütörtök délutáni 228,33 forint - és a későbbi 229 forint feletti értékek - után.
A svájci frankot péntek délelőtt 197,41 forinton, míg csütörtökön 196,82 forinton jegyezték - időközben elérte a 198 forintot is. 100 japán jen jegyzése 234,18 forint a csütörtöki 233,45 forint után.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.