Enged Szerbiának az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hozzájárult az idei szerb államháztartási hiány növeléséhez; a GDP-arányos deficit 3 százalék helyett várhatóan 4,5 százalék lesz - tudta meg a Beta hírügynökség.

A megállapodás az IMF Belgrádban tárgyaló delegációja és a szerb kormány között jött létre. Azért volt rá szükség, hogy Szerbia továbbra is hozzáférhessen ahhoz a 3 milliárd eurós, 2011 áprilisáig lehívható készenléti hitelhez, amelyet a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa májusban hagyott jóvá, s amelynek feltételei között szerepelt az, hogy a szerb államháztartási hiány nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát. Belgrád eddig 788 millió eurót hívott le a rendelkezésére bocsátott összegből.

Az augusztus 24-én Belgrádba érkezett IMF-delegációval megállapodás született arról is, hogy Szerbia 2010-ben a közigazgatásban dolgozók létszámának csökkentésével, az egészségügyre és az oktatásra szánt pénzek ésszerűbb felhasználásával jelentősen csökkenti az állami kiadásokat. Nem kell ugyanakkor növelnie az áfá-t, az egyéb adókat, s elmarad a közszférában kilátásba helyezett fizetéscsökkentés, illetve a nyugdíjak mérséklése. Az IMF megbízottai ragaszkodtak hozzá, hogy a nyugdíjak és a közszféra fizetései jövőre ne emelkedjenek, később pedig a nyugdíjakat csak az infláció mértékében növeljék.

A hírügynökségi értesülés szerint a Nemzetközi Valutaalap hamarosan 500 millió dolláros, igen kedvező feltételű kölcsönt nyújt Szerbiának (a meglévő hitelkereten felül), az év végéig pedig jóváhagy egy újabb jelentős hitelösszeget, amelyet Belgrád az idei és a jövő évi költségvetési hiány ellensúlyozására használhat fel.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.