Energiatakarékossági tippek az EDF Démásztól

A hűtőt ne tegyük napos helyre, ne nyitogassuk sűrűn és ne állítsuk túl alacsonyra, klímát csak a legszükségesebb esetben használjunk és inkább árnyékoljunk. A töltőket ne hagyjuk a konnektorban és nagyobb utazás alatt áramtalanítsunk mindent - figyelmeztet az EDF Démász áramszolgáltató. Havi több ezer forintot spórolhatunk így.

Az átlagosnál melegebb hőmérséklet, kánikula hatására akár 10-20 százalékkal is növekedhet a lakossági áramfogyasztás - figyelmeztet az EDF Démász.

A francia hátterű áramszolgáltató 760 ezer háztartást lát el villamos energiával, elsősorban Dél-Magyarországon.

Míg korábban az éves terhelési csúcsidőszak rendszerint a téli időszakra esett, néhány éve ez már a nyári időszakra jellemző. Ennek oka elsősorban a klímaberendezések fokozott üzemeltetése - írják.

Sokan úgy vélik, az áramszámlán csak a téli hónapokban, a fűtési szezonban lehet spórolni. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy néhány egyszerű tanács megfogadásával a fogyasztás a melegebb hónapokban is jelentősen mérsékelhető - szögezi le az áramszolgáltató csoport.

Így éves szinten a villanyszámla összegéből több ezer forint megtakarítható. A meleg nyári és őszi napokon elsősorban a háztartási klíma- és hűtőberendezések helyes használatával, a lakások megfelelő szigetelésével és a vízfelhasználási szokások újragondolásával lehet csökkenteni az energiaköltségeket.

A háztartási hűtőgépek optimális belső hőmérséklete +7 Celsius-fok. Ha ez akár csak 2 fokkal kevesebb, az máris 15 százalékkal növeli a fogyasztást. A hűtők kánikulában fokozottabb igénybevételnek vannak kitéve, energiafogyasztásuk azonban csökkenthető a hátsó részükön lévő hőleadó-radiátor rendszeres tisztításával. Emellett fontos – különösen az idősebb gépeket – havonta legalább egy alkalommal leolvasztani.

Oda kell figyelni arra is, hogy ha az ablakon beszűrődő napsugárzás a hűtőt éri, a hő hatására növekszik az energiafelhasználása. Különösen kánikulában ügyeljünk arra, hogy ne hagyjuk nyitva sokáig, illetve minél kevesebbszer nyitogassuk a hűtőgép ajtaját.

A háztartások tovább mérsékelhetik az energia-felhasználást a vízfelhasználási szokások újragondolásával. Egy energiatakarékos mosógép éves becsült áramfogyasztása 204 kWh. Mivel jó időben nem koszolódnak annyira a ruhák, érdemes alacsonyabb hőfokon, előmosás nélkül, rövidebb programmal használni a készüléket. Így akár harmadával is csökkenthető az energiafelhasználása.

A háztartásokban lévő, elektromos árammal működő készülékek készenléti üzemmódban igen jelentős mennyiségű áramot fogyasztanak. A konnektorban felejtett telefontöltő, a töltőn hagyott laptop fogyasztása is növeli a havi számlánk összegét. Éppen ezért célszerű a töltés befejezésével áramtalanítani azokat. A nyaralások idejére pedig érdemes minden árammal működő készüléket áramtalanítani.

A melegebb napokon egyre többen klímaberendezéssel teszik elviselhetővé a hőmérsékletet. A tartós hőség egy átlagos háztartás számára 1-2 ezer forint többletköltséget jelent az áramszámlában. Egy 2 KW-s berendezés használata, amennyiben átlagosan naponta 6-7 órán keresztül működtetjük, napi 600-1000 forint többletköltséget okoz.

A klímaberendezések működtetési ideje a nyári időszakban átlagosan 3-4 hét. Ha a közvetlen napsugárzás melegítő hatását mérsékeljük az ablakon lévő reluxák vagy redőnyök leengedésével, sötétítő használatával, akkor kisebb energiafelhasználással is elérhetjük az optimális hőmérsékletet. Sokan éjszakára is bekapcsolva hagyják a klímát. Ilyenkor célszerű időzített kikapcsolásra állítani a készüléket.

Az EDF Démász hangsúlyozza: nekik is érdekük az energiatudatosság, hisz akkor fogyasztóik megőrzik fizetőképességüket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.