Energiatakarékosság pályázati pénzből

Több mint tizenötmilliárd forint értékű energiatakarékossági, illetve megújulóenergia-hasznosítási beruházást valósítottak meg pályázati pénzből Kelet-Magyarországon.

Vámosi Gábor, az Észak-alföldi Regionális Energia Ügynökség vezetője kedden, Nyíregyházán, a térség önkormányzati energianapján tartott konferencia sajtótájékoztatóján elmondta: a három megyéből az elmúlt három évben összesen 418 pályázatot nyújtottak be energiahasznosítási fejlesztésekre. A beruházások zöme a köz- és magánépületek szigetelését, ajtók és ablakok cseréjét érintette, illetve érinti, míg kisebb részben nap-, biotermikus és biomassza-energia hasznosítását.   

Vámosi Gábor kiemelte: a hét magyarországi régió közül az észak-alföldi térségből nyújtották be eddig a legtöbb energiaberuházási pályázatot. Seszták Oszkár országgyűlési képviselő (KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón bejelentette: Zöld Energia Klaszter létrehozását tervezik, amelyhez gazdálkodói szervezetek és települési önkormányzatok csatlakozását várják.

A klaszter a megyében a megújuló energiaforrások, különösen a biomassza hasznosítását szorgalmazza majd, amellyel új munkahelyeket is szeretnének létrehozni. Emellett úgynevezett energiaerdők telepítése, a fa, valamint a mezőgazdasági növények szármaradványainak fűtési, áramtermelési hasznosítása a cél a következő években. 

Hozzátette: a biomassza-hasznosítástól az alacsony képzettségű munkaerő foglalkoztatásának javulását is várják a megyében. Seszták Oszkár az MTI-nek elmondta: a helyhatóság által eddig fenntartott közintézmények mintegy kétmilliárd forint értékű energiaberuházáshoz nyújtottak be pályázatot, s nyertek támogatást. A fejlesztések a tulajdonosváltás, az állami fenntartásba kerülés után is folytatódnak – jegyezte meg.

Az önkormányzati energianap alkalmából rendezett konferencián a résztvevőknek bemutatták azt a fejlesztést, amellyel a Hajdú-Bihar megyei Magyarhomorog önkormányzata biomassza-, szalmatüzelésre tért át közintézményeiben. Vámosi Gábor a bemutatón közölte: a biomassza felhasználásával akár 60-70 százalékos energiaköltség-megtakarítást is el lehet érni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.