EMFESZ: marad az új felállás

Elutasította a bíróság a volt tulajdonos, a ciprusi Mabofi Holdings keresetét, amely az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. eladására kötött "egydolláros" szerződés létre nem jöttének megállapítását kérte kérte a bíróságtól.

A jogvitában a felperes az EMFESZ volt tulajdonosa, a Cipruson bejegyzett Mabofi Holdings volt, az alperes pedig az új  tulajdonos, a svájci bejegyzésű RosGas AG. Sajtóértesülések szerint  az EMFESZ vezérigazgatója, Góczi István egy korábbi felhatalmazás  alapján mindössze egy dollárért adta el a céget a RosGas AG-nak

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma a mostani döntés indoklásában kitér arra: a felperes nem csatolt okiratot a jogvita  peren kívüli elintézésének kísérletéről; szabálytalan volt Karikás Dávid meghatalmazott képviseleti jogának igazolása: Karikás nem ügyvéd és a Mabofi Holdings fénymásolattal igazolta a perbeli jogosultságát.

A bíróság felhívta a Mabofi Holdings figyelmét, hogy 30 napon belül új szabályszerű keresetet nyújthat be.Nyilatkoznia kell arról is, hogy mi alapozza meg a magyar bíróság jogosultságát, hiszen a felperes ciprusi, az alperes svájci, és a  bíróságon megtámadott szerződésben a felek az Oroszországi Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő választott bíróságot  kötötték ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.