Emelkedéssel nyithat a részvénypiac

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde pénteken. Az amerikai tőzsdeindexek csütörtöki, egy százalék körüli erősödése nyomán az ázsiai piacok is emelkedtek, és Európában is várhatóan emelkedéssel indulhat a kereskedés.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint határozott emelkedéssel nyithat a BÉT is, a folytatás azonban még bizonytalan. A "görög sztori", mint hírforrás megszűnt, így a piacoknak új indikátort kell keresniük.

Pénteken több európai országban is negyedik negyedéves GDP adatokat közölnek, a várakozások szerint lassulhatott a negyedév/negyedéves növekedési ütem. Németországban például a várt enyhe növekedés helyett stagnált a gazdaság.

Utóbbival kapcsolatban Balásy Zsolt kifejtette: a részvénytulajdonosok örülhetnek, hogy jelenleg nem a reális világgazdasági helyzet mozgatja a részvényárakat, ez ugyanis nem mutat kedvező képet.

A nemzetközi piacok emelkedésének oka részben az adóssággondokkal küzdő Görögországnak beígért uniós segítség volt, konkrétumok azonban egyelőre nem hangzottak el. Az EU pénzügyminiszterei a jövő hét elején tartanak újabb megbeszélést.

A BUX 10,34 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 20.670,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 245 forinttal, 1,43 százalékkal 16.900 forintra csökkent. Az OTP 20 forinttal, 0,38 százalékkal 5.270 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,47 százalékkal 690 forintra nőtt. A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,24 százalékkal 41.600 forintra emelkedett, az Egis 405 forinttal, 2,20 százalékkal 18.810 forintra erősödött.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.