Lemondott a hírközlési hatóság elnöke

Lemondott posztjáról Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, aki idén február elsejétől töltötte be a hírközlési szabályozó elnöki posztját, korábban pedig a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának alelnöke volt. A lemondást Orbán Viktor miniszterelnök június 30-i hatállyal fogadta el, addig Rozgonyi Krisztina vezeti a hatóságot.

Az elnök választások másnapján, április 26-án már informálisan jelezte Fellegi Tamásnak, hogy kész lemondani a posztjáról. Úgy tudjuk, hogy a szakminiszteri poszt várományosa akkor arra kérte az elnök asszonyt, hogy folytassa a hatóság vezetését. Rozgonyi Krisztina lapunknak elmondta: lemondása nincs összefüggésben a Fidesz pénteken beadott javaslatával, amely szerint megszűnik az NHH és létrejön egy Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Az elkövetkező két hétben dolgozni fog azon, hogy korrekt szakmai átadás-átvétel valósuljon meg az új kormány által még várhatóan a mai napon kijelölt szakmai képviselőjével annak érdekében hogy a legfontosabb hatósági feladatok ne akadjanak meg.

Rozgonyi Krisztina
Rozgonyi Krisztina, az NHH elnöke

- Amikor Bajnai Gordon felkért az elnöki posztra Pataki Dániel lemondását követően, azt gondoltam, hogy az egyetlen helyes döntés részemről, ha elfogadom a megbízást. Ennek oka, hogy a jogászok úgy vélték: alelnökként nem vezethetem teljes jogkörrel a hatóságot és az NHH Tanácsát. A kormányhivatal pedig olyan feladatok előtt állt, s áll ma is, hogy mindennél fontosabb a munka zökkenőmentes folytatása - mondta Rozgonyi Krisztina.

Az elnök 2004 óta, az NHH alakulása óta volt tagja a Tanácsnak, 2006 óta töltötte be annak alelnöki tisztét, s mandátuma normál esetben 2013. december 31-ig tartott volna. Lemondásával tanácsi tagásga és köztisztviselői megbízatása is megszűnik. Az elektronikus hírközlésről szóló törvény (EHT) értelmében, mivel három évnél hosszabb ideig volt tanácstag, egy évig nem vállalhat munkát olyan cégnél, amelyet szabályozott. A törvény szerint erre az időre megkaphatja alapilletményét, ám az Orbán-kabinet tervei között szereplő, hatvan napon túli felmondási időt 98 százalékosan adóztató intézkedés várhatóan rá is vonatkozik majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.