Eltűnik az állami mobilcég

Véget ér a magyar állami mobilcég el sem kezdődött története – írta meg a Világgazdaság. Szeptember végén beolvad tulajdonosába, a Magyar Posta Zrt.-be a „negyedik mobilszolgáltatóként" létrehozott, állami tulajdonú MPVI Mobil Zrt.

Bár a döntés már jóval korábban megszületett – így lapunk is megírta –, a cég most tette közzé a honlapján a beolvadásról szóló értesítést.

Az MPVI Zrt.-t a kormány azzal a céllal hozta létre, hogy így növeljék a versenyt, illetve letörjék a szolgáltatások árát a piacon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2012. január végi frekvenciapályázatán sikerrel szerepelt a Magyar Posta Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Invest Zrt. és a Magyar Villamos Művek Zrt. alkotta konzorcium, azonban a konkurens távközlési vállalatok bíróság előtt sikerrel támadták meg az NMHH árverési határozatát. A hatóság később visszavonta az MPVI engedélyét.

Ennek ellenére a cég azóta is létezik, ami komoly kiadást jelentett a tulajdonosoknak, elsősorban a Magyar Posta Zrt.-nek, miután az MFB és a MVM távozott a konzorciumból. A cégre fordított költségek igen jelentős részét teszik ki a bérek, így a 26 munkavállaló fejenként és havonta 1,08 millió forintjába került a Magyar Posta Zrt.-nek, így a magyar adófizetőknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.