Elszámoltatják Madoff fiait is

Amerikai ügyészek helyi idő szerint kedden bejelentették, hogy Washington visszaigényli a Bernard Madoff fiai részére hitelezett 31 millió dollárt, illetve elkobozza a feleségének vásárolt 2,6 millió dollár értékű ékszereket.

A manhattani járási bíróságra azután nyújtották be a dokumentumokat, hogy az kormányzat jelezte: a héten vagyonelkobzást tartanak, miután Madoff március 12-én bűnösnek vallotta magát a Wall Street történelmének legnagyobb pénzügyi csalásában, amelynek értéke becslések szerint 20 év alatt 65 milliárd dollárt tett ki - írja az MTI.

A negyvenes éveikben járó Mark és Andrew Madoff apjuk legális brókercégében dolgozott. December 10-én értesültek apjuktól a csalásról. És azonnal fel is jelentették apjukat. Nem is egyszer, hiszen a karácsonyi ajándékozási lázban Bernard Madoff néhány "értéktelen apró smukkot" szerteszórt s családban, ám a fiúk törvénytisztelő állampolgárként jelentették az esetet a bíróságon, nehogy vagyonkimentési akcióban való részvétellel lehessen őket gyanúsítani.

A Madoff-fiúk 2004 és 2008 között összesen 31,55 millió dollár értékben kaptak kölcsönt hét részletben apjuktól, illetve anyjuktól,  amelynek a visszafizetése 2010 és 1012 között esedékes. Az elkobzandó vagyontárgyak listáját szerepelnek Madoff feleségének, Ruthnak a 2,62 millió dollár értékűre becsült ékszerei, valamint az üzletember 35 órából és mandzsettagombokból álló gyűjteménye.

A kormányzat kérni fogja továbbá Madoff és felesége mintegy 20 vállalatban való részesedésének, valamint a Ruth Madoff nevére  bejegyzett vagyontárgyaknak, közöttük házaknak, jachtoknak, gépkocsiknak, illetve az asszony nevén lévő két számlán szereplő,  összesen 63 millió dollárnak az elkobzását is.

A 71 éves Madoff, a New York-i Nasdaq elektronikus tőzsde egykori igazgatója tavaly decemberben vallotta be, hogy évek óta  folytatott befektetési üzlete valójában "egy nagy csalás". Az  üzletember éveken keresztül orruknál fogva vezette a befektetőket, a The New York Times szerint volt olyan, hogy évi 46 százalékos kamatot ígért. Tavaly november végén 4800 ügyfele volt. Csak New  Yorkban több mint ötezer befektető követeli vissza a pénzét.
Madoff, minden idők legnagyobb Wall Street-i szélhámosa, aki  csütörtökön 11 vádpontban ismerte el bűnösségét, egyelőre az egyetlen vádlott az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.