Elszámolást hoz a postás a devizahiteleseknek

Április végéig minden érintett korábbi és jelenlegi adósnak kiküldik a bankok az elszámolásról és a devizahitelek forintosításáról szóló tájékoztatókat. A „talált pénz” különösen jókor jön a biztosítással kombinált kölcsönt fizetőknél, mert sok szerződés most fordul át tőketörlesztő fázisba.

Másfél hét múlva a bankok elkezdik kiküldeni ügyfeleiknek az elszámolás, valamint devizaalapú jelzáloghitelek esetén egyúttal a forintosítás menetéről szóló tájékoztatókat. A levelekből a következő hetek, hónapok feladatai mellett az is kiderül majd, ki mekkora összegre számíthat a szerződések egyoldalú módosításával, jellemzően kamatemeléssel, illetve az árfolyamréssel korábban tisztességtelenül beszedett pénzek visszatérítéséből. A bankok első körben a fennálló tartozásokat csökkentik, készpénzre azok számíthatnak, akik kevesebbel tartoznak annál, mint amennyi visszajár nekik, illetve már teljesen visszafizették adósságuk.

Az MNB munkatársai ismertetik a folyamatot és várható hatásait egy decemberi tájékoztatón
Az MNB munkatársai ismertetik a folyamatot és várható hatásait egy decemberi tájékoztatón
Szabó Miklós / Népszabadság

A pénzintézeteknek a fogyasztói kölcsönök többségénél el kell számolniuk. Az elszámolás és forintosítás csak a kereskedelmi bankok esetében mintegy 2,4 millió élő, illetve megszűnt fogyasztói hitel- és lízingszerződést érint, ebből 1,7 millió a forint-, míg 700 ezer a devizaalapú szerződés. Kivételt csak a 2004 májusa előtt felvett, illetve a még 2009. július 27. előtt visszafizetett vagy egyéb okból lezárt kölcsönök, továbbá a folyószámla- és hitelkártya-adósságok, valamint az állami támogatású lakáscélú hitelek, illetve a Nemzeti Eszközkezelő segítségével megszűnt kölcsönök képeznek. A bankoknak még az olyan speciális termékek esetében is el kell számolniuk, mint a befektetéshez kötött életbiztosítással kombinált lakáskölcsönök.

Az ilyen konstrukciók lényege, hogy a futamidő során az ügyfél a banknak csak a hitel kamatát és a kezelési költséget fizeti, miközben a tőkerészt egy életbiztosításban gyűjti, amelyből a futamidő végén rendezi a tartozást, de legalábbis csökkenti. Az elképzelés az volt, hogy a befektetés magasabb hozamot termel, mint a kölcsön kamata, így elvileg a futamidő alatt az ügyfél összességében kevesebbet fizet vissza, mint egy hagyományos konstrukció esetében. Csakhogy nincs garancia arra, hogy a biztosítások mögött lévő eszközalapok elég jól teljesítenek, és a futamidő végén valóban elegendő lesz a megtakarított pénz a kölcsön visszafizetésére.

A Magyar Nemzeti Banknál (MNB) kérdésünkre elmondták, hogy sem az elszámolási, sem a forintosítási törvény nem tartalmaz speciális rendelkezéseket a biztosítással kombinált jelzálogkölcsön-szerződésekkel kapcsolatban.

A pénzintézeteknek ezért az ilyen szerződéssel rendelkező ügyfeleikkel is el kell számolniuk, és a tartozásokat is ugyanolyan módon váltják át forintra, mint bármely más devizaalapú jelzáloghitel esetében. Az elszámolás és a forintosítás azonban kizárólag a szerződések hitelrészét érinti, a kölcsönhöz kapcsolódó biztosításokat, az azok alapján befizetett összegeket nem, a megállapodások ezen része nem változik a törvények alapján.

Az MNB felmérése szerint a kombinált hitelek nagyobb részénél mostanában jár le a tőkefizetésre vonatkozó moratórium, és az adósok elkezdik visszafizetni a kölcsönt. A megállapodások nagy többsége, mintegy négyötöde, 2018 után jár le. A jegybank szerint ezek legnagyobb kockázata, hogy a tőketörlesztésre szolgáló megtakarítás az esedékesség időpontjában nem éri el a szükséges szintet – írta nemrég Az én pénzem című pénzügyi portál. A tőketörlesztési fázisba érő adósoknak mindenesetre könnyebbséget jelent az elszámolás és a forintosítás. Bár a visszatérítés összege sok mindentől függ, de egy átlagos – 2007 közepén húsz évre felvett, 5,6 millió forintos, svájcifrank-alapú – hitel esetében akár 20 százalékkal is csökkenhet a tőketartozás az elszámolás nyomán – tették hozzá a jegybankban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.