Nem azért vagyunk, hogy mások véleményét tolmácsoljuk, hanem azért, hogy független elemzés alapján tájékoztassuk a befektetőket – hallatszik a hitelminősítők köreiből. Az ágazat szereplőit felháborítják a kiszivárgott információk arról, mit is akar az Európai Bizottság javaslatként az asztalra tenni, hogy aztán a hitelminősítőket amúgy élesen bíráló Európai Parlament képviselői s a minősítésekkel, pontosabban a leminősítésekkel folytonosan elégedetlen tagállamok kormányai is megvitassák azt.

Miután vagy három hete kiszivárgott, hogy mire készül az Európai Bizottság, a Moody's és a Association of Corporate Treasurers (ACT), vagyis a vállalati pénzügyi vezetők egyesülete éles hangú levélben tiltakozott, mondván, ha mindaz megvalósul, amit a brüsszeli testület szeretne, akkor a hitelminősítésnek mint üzletnek vége.

Az Európai Bizottság nevében kedden tesz javaslatot Michel Barnier belsőpiaci biztos, s azt indítványozza majd, hogy felhatalmazást kéne adni az új európai értékpapír-piaci felügyeletnek (ESMA) a minősítések módszertanának jóváhagyására. Továbbá arra is, hogy feszült helyzetekben – például ha az eurózóna mentőcsomagban részesülő tagállamának besorolását rontanák – akár fel is függessze a minősítést. Ez miként működne, egyelőre nem világos, mert az európai szabályozás a hitelminősítők európai vállalkozásaira terjedhet ki, az Egyesült Államokban kiadott besorolást aligha lehetne átmenetileg is szüneteltetni. De a fentebb említett két ötlethez hasonlóan, legalább ennyire aggasztó lehet a hitelminősítők számára, hogy a pénzügyi szabályozásban fokozatosan mérsékelnék a minősítések szerepét, s előírnák, hogy a kötvényeket, pénzügyi termékeket kibocsátó társaságok három évente váltsanak minősítőt, valahogy úgy, ahogy könyvvizsgálót, s az további négy évig ne térhessen vissza az ügyfélhez. Ezzel a brüsszeli elképzelések szerint növelnék a versenyt az ágazatban, bár a friss értesülések szerint Barnier nem szorgalmazza az európai hitelminősítő létrehozását. Valószínűleg azért, mert ez nagyon hosszú folyamatnak ígérkezne, s nagy kérdés, hiteles szereplője lehetne-e a piacnak, ha nem piaci, hanem esetleg politikai alapon hozzák létre.

A Moody's, egyike a három nagy hitelminősítőnek, azzal érvelt a levélben, hogy a javaslatok megvalósulása visszaüt majd, mert elzárja a tőkepiacok felé vezető utat mindazon cégek és államok elől, amelyek finanszírozásra szorulnak. Barnier szóvivője szerint azonban ez nem egyéb, mint a szokásos lobbizás, ha Brüsszel szabályozni akar valamit. A konzultációk májusban zárultak, s még a nyáron is szervezett a Bizottság egy szakmai fórumot, amelyen az ágazat képviselői is megjelentek. A vita azonban vita maradt, s nem feltétlenül közelítette a nézeteket.

A minősítésektől való túlzott függés jelenségét sokan például azzal magyarázták, hogy a befektetők zöme nem végzi el a saját házi feladatát, nincs megfelelő kockázatkezelési háttere, ezért inkább a minősítők véleményére támaszkodik. A pénzügyi szabályozásból meg lehet próbálni eltávolítani az utalásokat a minősítések szükségességére, de csak fokozatosan, s annak tudatában, hogy ez nem oldja meg a problémát. Már csak azért sem, mert az EU-nak nincs hatása például az eszközkezelést érintő magánszerződésekre, amelyekben pontosan körülírják a minősítések körét.

A minősítőkre, s különösen az említett Moody's-ra, valamint a Standard and Poor's-ra és a Fitch-re nem a vállalati szektorban végzett munkájuk irányította a figyelmet, hanem az államok adóskockázatának besorolása. Pontosabban az a tény, hogy a pénzügyi válságot kirobbantó kockázatos pénzügyi termékek kockázatait nem vették észre. A válságban pedig – a brüsszeli bírálat szerint is – úgy minősítettek le államokat, hogy nem vették figyelembe, hogy azok esetlegesen már megkezdték az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) programjának a végrehajtását. S ekként inkább növelték a bajt. Ezért kell őket megregulázni. Az illetékes biztos azt mondja, „természetesen nem a hőmérő okozza a lázat, de fontos, hogy a hőmérő a valóságos hőmérsékletet mutassa.” S a Standard and Poor's által elkövetett minapi hiba, amikor Franciaországot „tévesen” leminősítette, sokak szemében még sürgetőbbé teszi az új jogszabályok megalkotását, amelyek átláthatóbb működést követelnének meg.

A szakértők említett nyári vitája azonban e tekintetben sem hozta közelebb a nézeteket. Egyesek azzal érveltek, hogy számos döntés érthetetlen volt, míg mások rámutattak: természetéből fakadóan a minősítés nem tökéletes, mert előre tekintő elemzést nyújt, amelynek módszertana amúgy hozzáférhető. Felmerült, hogy a szuverén minősítést különítsék el az egyéb minősítésektől, amelyek esetében – ide tartoznak a vállalati kötvénykibocsátások - egyébként eleve sokkal nagyobb a verseny.

A tanácskozáson egyébként szó esett még arról, hogy új finanszírozási modellt kéne találni az érdekütközések elkerülésére, vagyis valamiképpen változtatni azon a mai gyakorlaton, hogy a kötvény, a termék kibocsátója fizet, hogy felkeltse a befektetők érdeklődését. S külön témaként kezelték, vajon jogilag felelősségre vonható-e a hitelminősítő, ha bizonyíthatóan anyagi kárt okoz. Az S&P bakija után ez érdekes kérdés, s most minden érintett Barnier előterjesztésére kíváncsi.