Elköszön a torok kéményseprője

Eladó a Győri Keksz Kft., a Negro cukorka és a győri cukorkagyártó bázis – jelentette be a tulajdonos, az amerikai Mondelez International.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a cég tájékoztatta őt tervezett lépésükről, de konkrétumokat még nem tudni. Nem hivatalos értesülések szerint a korábbinál kevesebb Negrót tudtak csak eladni, ezért nem tekintik stratégiai kulcsterméküknek. Győrött már csak a Halls és a Negro cukrokat gyártja a cég, a többi, anno kifejezetten Győrben kifejlesztett és gyártott termék – mint a Pilóta keksz, a Vanílás karika, a Milka vagy az Albert keksz – Székesfehérváron készül.

Karcos üzlet volt?
Karcos üzlet volt?
Rédei Ferenc / Népszabadság/archív

Fontos tudni, hogy most nem az egykor győri kekszgyárként ismert üzemről van szó, azt ugyanis a privatizációt követően az új tulajdonos, a Danone eladta egy győri magánszemélynek, aki állítólag ingatlanbefektető, de eddig konkrét lépéseket nem tett. Az üzem azóta áll, épülete ma üres. A Danone annak idején az eladott gyár árából az ipari parkba költözött, s információink szerint a Mondalez most ezt az épületet is árulja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.