Elkésett Sukoró visszaperlésével a vagyonkezelő?

Pénteken a Fejér Megyei Bíróságon folytatódott az úgynevezett Sukoró-per, amelyben az MNV Zrt. visszaköveteli a Joáv Blum részére csereszerződéssel átadott 70 hektáros, állami tulajdonú sukorói ingatlant. Blum jogi képviselője szerint a vagyonkezelő elkésett a perindítással.

A Sukoró-per pénteki tárgyalási napján betegségére hivatkozva az alperes Joáv Blum nem jelent meg. A polgári pert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. indította azt kérve a Fejér Megyei Bíróságtól, hogy nyilvánítsa semmissé a 2008-ban a magyar állam és Joáv Blum között megkötött csereszerződést, amelynek értelmében a Velencei-tó partján korábban állami tulajdonban lévő 70 hektáros terület Blum tulajdonába került.

A felperes vagyonkezelő ezen felül az eredeti állapot visszaállítását, amennyiben pedig ez nem lehetséges, akkor a fennálló értékkülönbözet megfizetését kérte a bíróságtól, míg Blum a kereset elutasítását.

Amint arról beszámoltunk, a magyar–izraeli kettős állampolgárságú Blum egy nemzetközi befektetőcsoport képviselőjeként előbb a Pest megyei Albertirsán és Pilisen vásárolt összesen 183 hektárnyi földterületet, amelyen egy idegenforgalmi projektet kívántak megvalósítani. Miután kiderült, hogy Pest megyében már nem szerezhetnek koncessziós jogot egy kaszinó megépítésére, Blum megkereste az MNV-t, és cserét ajánlott a magyar állam tulajdonában lévő sukorói területre.

A csereszerződésben az MNV által felkért ingatlanszakértő határozta meg a földek értékét, eszerint Blum három ingatlanja összesen 787 millió forintot, a sukorói állami telek egymilliárd 84 millió forintot ért. A különbözetet (297 millió forintot) Blum átutalta az államkincstárnak. Tavaly október elsején azonban a Központi Nyomozó Főügyészség – amely 2009 áprilisa óta hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen a csereszerződés miatt – arról értesítette az MNV-t, hogy az ügyészség által felkért ingatlanszakértő becslése szerint Blum albertirsai és pilisi földjeit a szerződéskötés előtt aránytalanul felértékelték, valójában összesen 194 millió forintot érnek. A vagyonkezelő előbb tárgyalást kezdeményezett Blummal a szerződés megszüntetéséről, az elutasító választ követően pedig megindította a pert.

A pénteki tárgyalási nap legfőbb kérdése az volt, hogy vajon az MNV Zrt. időben lépett-e? Sántha Ágnes, Blum jogi képviselője úgy véli: a vagyonkezelőnek egy állami számvevőszéki (ÁSZ) jelentés alapján már 2009 nyarán tudomása lehetett arról, hogy vitatható a cserében érintett ingatlanok forgalmi értéke. Az alperes értelmezése szerint így az MNV Zrt. elkésett a szerződés megsemmisítéséért folyó per  megindításával.

Patyi Gergely, az MNV Zrt. jogi képviselője szerint viszont az ÁSZ-jelentés nem tekinthető hivatalos értékbecslésnek, így a vagyonkezelő csak a tavaly októberi ügyészségi szakvéleményből tudhatta meg, hogy óriási a különbség az egyes értékbecslések között. A per tanúk meghallgatásával júniusban folytatódik.

A sukorói ingatlan - ezért folyik a per
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.