Elkaszálták a NAV-ot

A jelenlegi gyakorlat szerint nagynak mondható, négymillió forintos bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatalára az irodabuszok beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzés értékelésekor elkövetett jogsértés miatt. Ezen felül a  NAV-nak további 200 ezer forint igazgatási szolgáltatási díjat is kell fizetnie. Egyidejűleg a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a NAV közbeszerzési eljárást lezáró döntését is.

A NAV tavaly nyáron kért közbeszerzési pályázaton ajánlatot megkülönböztető jelzéssel és informatikai eszközökkel felszerelt irodabuszra, a felhívás 2015. július 24-én megjelent a Közbeszerzési Értesítőben. A felszereléshez notebook, multifunkciós eszköz, lapolvasó, monitor, fali rögzítő, router és switch tartozott. Az irodabusz informatikai felszerelésének tartalmaznia kellett egyebek között 3 darab monitort, amelynek Dell E2213H 21,5" típusúnak, vagy azzal egyenértékűnek kellett lennie.     

A NAV november 2-án felbontotta a beadványokat, és rögzítette, hogy ajánlat érkezett a Scorpio Kft.-től bruttó 235 485 000 forint ajánlati árral, a Tornádó International Kft.-től bruttó 264 985 215 forintos, valamint a közös ajánlattevőktől bruttó 226 272 960 forintos árral.

A jogorvoslati eljárás a Chris Columbus Kft., a DND Telecom Center Kft. valamint a Duna Autó Zrt. mint közös ajánlattevők  kezdeményezésére indult.  Ők ugyanis ajánlattevők egy másik monitort - a Dell E2216H típusút - szerepeltették az ajánlatukban. A monitor előre beállított megjelenítési területét 127 484,10 négyzetmilliméterben jelölték meg. Az ajánlatkérő ez év január 5-én megküldte az ajánlattevők részére az eljárás összegezését, ebben nyertesként a közös ajánlattevőket jelölte meg, a nyertest követő legkedvezőbb ajánlatot benyújtóként a Scorpio Kft.-t hirdette ki.     

Ez ellen a Scorpio Kft. kért előzetes vitarendezést, arra hivatkozva, hogy a NAV 127 499,58 négyzetmilliméteres monitor felületet kért, ezzel szemben a nyertesek ajánlatában szereplő monitor csak 127 484,10 négyzetmilliméteres volt.  A közös ajánlattevők azzal érveltek, hogy 15,5 négyzetmilliméteres különbség a coll-milliméter átszámításakor a kerekítésből adódott.     

Emiatt a NAV január 20-án módosította az összegezést és a Scorpio Kft.-t hirdette ki győztesnek. A közös ajánlattevők viszont ez ellen nyújtottak be előzetes vitarendezési kérelmet január 25-én, mivel véleményük szerint a kért és az általuk megajánlott monitor-típus látható felületének a mérete azonos. Miután a kérelem nem vezetett eredményre, a közös ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak jogorvoslatért február 5-én.

A döntőbizottság megállapította, hogy az ajánlatkérő jogsértően jutott arra a következtetésre, hogy a méretről nem kell felvilágosítást kérnie a közös ajánlattevőktől. Megállapította továbbá, hogy a Dell E2213H 21.5" valamint a Dell E2216H típusú monitorok előre beállított megjelenítési terület nagysága azonos.     

A döntőbizottság a bírság összegének kiszabásakor tekintettel volt a beszerzés értékére, mérlegelte azt is, hogy a megállapított jogsértés reparálható, az eljárást lezáró döntés megsemmisítésével. Figyelemmel volt arra is, hogy az ajánlatkérő terhére az elmúlt három év alatt már több alkalommal állapított meg jogsértést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér