Elkaszálta az Erzsébet-utalvány monopóliumát az Európai Bíróság

Az Európai Unió Bírósága szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei.

Elkaszálta az Európai Unió bírósága a magyarországi cafeteria-rendszer alapjának számító Erzsébet-utalvány és SZÉP-kártya szabályozásának bizonyos elemeit. A bíróság szerint több ponton is sérül a szolgáltatások szabadságának irányelve.

A SZÉP-kártyánál így szabálytalan az az előírás, hogy a kártyakibocsátó magyarországi székhelyű kft. vagy rt. kell legyen, illetve szintén magyarországi székhelyű pénzintézet leányvállalataként kell működjön. Ez az előírás jelentős mértékben szűkíti a piaci szereplők lehetőségeit. Szintén indokolatlan az az előírás, amely megköveteli, hogy minden 35 ezer fősnél nagyobb teleülésen irodát kell fenntartani.

Az Erzsébet-utalvány esetében a bíróság azt mondta ki: nem lehet monopolhelyzetet teremteni egy utalványszolgáltatónak. Az állam azzal indokolta a monopólium megteremtését – a korábbi szereplőket, a nagy utalványosztókat azzal ütötte ki a versenyből, hogy csak az Erzsébet-utalvány után alkalmazható kedvezőbb adóztatás, így a többi szolgáltató perifériára szorult – hogy az Erzsébet-utalványból származó bevételből hátrányos helyzetű családok támogatása válik lehetővé.

A bíróság szerint ez nem kellő indok, így a monopólium fenntartása nem engedhető meg. Egyelőre az ítélet teljes szövege nem ismert, így azt nem tudni, a bíróság mire kötelezte Magyarországot, illetve milyen gyakorlati következményekkel járhat az, hogy szabálytalan eszközökkel torzította az állam a piacot. Valójában a most kialakult állapot akkor sem nagyon változhat gyökeresen, ha teljesen meg kell szüntetni a jogsértő állapotot. A cafeteria-tortát ugyanis nehéz lesz újraosztani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.