Életszerűtlen lett a trafiktörvény?

A dohány-kiskereskedők egyesülete szerint ajánlatos lenne engedélyezni a jövő dohányboltosainak, hogy mást is árulhassanak. A dohánykoncessziókra kiírt határidőket is túl szorosnak tartják.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) váratlan fordulatként értékeli, hogy a trafiktörvény kizárólag dohány- és dohányzással összefüggő termékekre szűkítette le a dohányboltokban árusítható termékek körét.

Lengyel Antal, az egyesület elnöke úgy véli: akik eddig is a dohánykereskedelemből szerezték bevételük 80 százalékát, azokra nézve nem hozhat jelentős változást az új szabályozás. Azoknak viszont, akiknél csak 50 százalék körüli ez az arány, dönteniük kell, hogy folytatják-e az új feltételrendszer mellett. Nekik új üzletpolitikát kell kidolgozniuk, ha belevágnak.

Az MDKE akkor értékelné sikeresnek a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény végrehajtását, ha az a dohánykereskedelemmel foglalkozó családoknak biztos megélhetést nyújtó, szakszerű tevékenységet eredményezne.

Szerinte ajánlatos lenne engedélyezni a jövő dohányboltosainak, hogy a dohányon kívül más termékeket is árulhassanak.

A trafiktörvény alapján rövidesen egy állami tulajdonú zrt.-hez kerül a dohánykereskedelem állami monopóliuma. A trafiktörvény szerint e cégnél pályázhatnak becslések szerint 6-7 ezer koncesszióra a kiskereskedők. A pályázatokat a zrt. december 31-ig el kell, hogy bírálja. 2013 júliusától már csak a koncessziós boltokban lehetne dohányt kapni.

Az MDKE úgy látja, hogy a jogszabályban részletezett, nyílt koncessziós pályázati rendszer mindenkinek azonos lehetőségeket kínál. A feltételeknek mégsem lesz könnyű megfelelni, különösen a szoros határidő miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.