Egyre népszerűbbek a lakáshitelek

Idén közel 50 százalékkal többen kértek banki segítséget ingatlanvásárláshoz, mint tavaly. A növekedés mértéke összemérhető a lakáspiac idei 35-40 százalékos bővülésével.

Az Otthon Centrum Hitel Center közlése szerint a beinduló lakáspiac fűtötte vevői várakozások mellett az egyre olcsóbbá váló hitelek is segítették a hiteligénylések felfutását. Az átlagos hitelköltség-mutató már jócskán 6 százalék alatti a háztartásoknak nyújtott lakáscélú hitelek esetében. A jellemző futamidő továbbra is 15 év körül alakul, az átlagos hitelösszeg pedig 7,5 millió forint, bár ez régiónként változó és nagyban függ a jellemző ingatlanáraktól.

Az év első 9 hónapjában 256 milliárd forint lakáscélú hitelt helyeztek ki a bankok a háztartásoknak. Ez 48 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, és egyben a legmagasabb összeg 2009 óta. A fellendülés nem meglepő, hiszen a lakáspiac is virágzik, a hitelből vásárlók aránya ugyan még nem érte el a válság előtti szintet, de az előző évekhez képest egyértelműen nőtt.

Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója szerint 2015 első félévében, és a harmadik negyedévében is 20 százalék körül volt a fővárosban a lakásukat hitelből vásárlók aránya. Szavai szerint, amíg a válság alatt csak alig minden tizedik vevő finanszírozta hitelből lakásvásárlását, ez az arány a lakáspiac magára találásával nőtt.

Az MNB adatai szerint az átlagos hitelköltség-mutató a lakáscélú hitelek esetében 5,64 százalék, de még ennél is olcsóbbak voltak a legfeljebb 1 éves kamatperiódusú termékek, ahol csupán 4,6 százalék. Az egy és öt év közötti kamatperiódusú termékek esetén 6,8 százalék, az 5 évnél hosszabb kamatperiódusúaknál 6,3-6,4 százalék az átlagos hitelköltség mutató.

A 2008-at megelőző időszakban az euró- és svájcifrank-devizahitelek átlagos hitelköltség-mutatóinak legalacsonyabb szintje 5,5-6 százalék körül alakult, azaz a jelenlegi finanszírozási környezetben már olcsóbb hitelből finanszírozni a lakásvásárlást, mint a devizahitelek idején.

Az ügyfelek egy jelentős része az olcsó vagy legolcsóbb hiteltermékeket keresi, azaz minél alacsonyabb kamatot és minél alacsonyabb törlesztőrészletet preferál. Ilyen konstrukciók jellemzően a rövid, akár éven belüli kamatperiódusú termékek, akár 3-4 százalék körüli kamattal.

A másik csoportba tartozó ügyfelek a biztonságot, hosszú távú kiszámíthatóságot keresik, ezért inkább a drágább, de több éven – akár 10, vagy annál hosszabb időn – keresztül fix kamatozású terméket választják. Az ilyen hiteltermékek kamatai 5-6 százalék körül mozognak.

A folyamatosan csökkenő hitelköltségek miatt nemcsak az új hitelekkel lehet olcsó finanszírozáshoz jutni, hanem gyakran megéri megvizsgálni a már meglévő hitel kiváltásának lehetőségét is. Bánfalvi László szerint érdemes időről időre felülvizsgálni a meglévő hitelek törlesztőrészletét, összevetni azt az új hitelkínálattal. A hitelkiváltással jelentős megtakarítás is elérhető havi szinten.

A futamidőt tekintve az ügyfelek a lehető legrövidebb futamidőt preferálják, de ezt gyakran felülírják egyéb szempontok, így a jellemző futamidő 15 év körül alakul. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikái szerint a lakáscélú hitelek átlagos futamideje 14,2 év volt 2015 első félévében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.