Csődközelben a nagy integrátor

Hitelezőin múlik, csődvédelembe menekül-e a bábolnai IKR Zrt. A vezérigazgató szerint a több száz dolgozót foglalkoztató és több ezer ügyfelet kiszolgáló cég sorsa a bankok kezében van.

Finanszírozási válságba került Magyarország egyik legjelentősebb agrártermelő és kereskedő vállalkozása, a bábolnai IKR ZRt., szerdán dől el, hogy csődvédelmet kér-e a vállalkozás - mondta Szaxon Attila, a cég vezérigazgatója. Emlékeztetett arra, hogy az IKR Zrt. a 2008-as 120 milliárdos rekordforgalom mellett elért 71 millió forintos eredmény után 2009-ben 94 milliárdos forgalomból 2,7 milliárd forint veszteséget szenvedett.

A 2010-es terv készítésekor még úgy tűnt, hogy a bankok finanszírozni fogják az IKR ZRt.-t. Ez azonban az első félévben elmaradt, ezért az idei 77 milliárd forintos árbevételi és 503 millió forintos eredményre vonatkozó terv nem hajtható végre, legjobb esetben is 50-60 milliárd forint forgalommal lehet számolni és nulla körüli eredménnyel.

A válság oka, hogy az IKR-t 2008. második és 2009. első felében komoly veszteségek érték egyrészt a K&H Bank "profitmax" treasury terméke (3,8 milliárd forint), másrészt a repceárak zuhanása miatt. Az IKR az év elején magas árakon megvásárolta a repcét a termelőktől, ezzel egy időben le is szerződte a magyar biodízel üzemekkel. Néhány hónappal később a repceárak lezuhantak, az üzemek nem voltak hajlandók fizetni, az IKR viszont korrektül elszámolt a termelőkkel, csak ebből 1,5 milliárd forint veszteség érte.

A finanszírozási válság lényege - fejtette ki a cégvezető -, hogy az IKR-t finanszírozó hat bank (CIB, Raiffeisen, K&H, OTP, MKB, Erste) 15 hónapos előkészítés után moratóriumi megállapodást írt alá 2010. május 13-án, melyben vállalták a cég finanszírozását a 2008. évi hitelkereteknek megfelelően. A bankok a moratóriumi megállapodás hatályba lépését részvényóvadéki szerződés aláírásához kötötték. Ennek előkészítése szintén elhúzódott, főként a Raiffeisen Bank miatt, az aláírást így 2010. július 8-ra tűzték ki.

A Raiffeisen ugyanakkor az aláírás előtt egy nappal felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmet nyújtott be az IKR Zrt. ellen, anélkül, hogy a többi bankkal és az IKR-re egyeztetett volna. Ezzel a Raiffeisen meghiúsította a moratóriumi megállapodás életbe lépését és csődhelyzetbe sodorta az IKR-t - hangsúlyozta a cégvezető.

Mint arra felhívta a figyelmet, a Raiffeisen Bank lépése 750 ember munkahelyét, több ezer kis és közepes mezőgazdasági termelő finanszírozását sodorta veszélybe, mindamellett felszámolás esetén 5 milliárd forint állami készfizető kezességet kell beváltani, tehát a nemzetgazdaságot még közvetlen kár is éri.

A Raiffeisen magatartása továbbá óriási felháborodást váltott ki egyrészt a finanszírozó társbankok, másrészt az IKR szállítói körében. Július 22-re a finanszírozó bankok felsővezetői tárgyalást hívtak össze a Raiffeisen Bank központjába. A találkozó eredménye pozitív volt, a Raiffeisen bejelentette, hogy hajlandó visszavonni felszámolási kérvényét, de jelezte, hogy még néhány információra, igazolásra szüksége van. Az IKR valamennyi igazolást és információt eljuttatta a bankhoz és 2010. július 26-ra, hétfőre ismételten kitűzték a részvényóvadéki szerződés aláírását.

Ennek ellenére 2010. július 23-án, pénteken kora este a bank ügyintézője felhívta az IKR vezérigazgatóját, hogy további 1,5 milliárd forintra még fedezetre lenne szükség, mert az Agrofert cégcsoport írásos ígérete - a prágai Agrofert csoport tőkebefektetési szándékkal jelentkezett az IKR-nél, miután a bankok jelezték: befektetőre lenne szükség -, nem elégíti ki a bankot. A tőkebevonás egyébként a negyedik negyedévében várható, amennyiben a magyar versenyhivatal nem támaszt akadályt a tranzakcióval szemben - jelezte a vezérigazgató.

Az IKR vezérigazgatója ragaszkodik a részvényóvadéki szerződés aláírásához, a moratóriumi szerződés hatályba lépéséhez, valamint a korábban a bankok által már beígért "klub hitel" nyújtását javasolja az esetleges cash-flow hiány eltüntetésére.

A részvényóvadéki szerződés aláírásának utolsó időpontja 2010. július 28. Amennyiben a bankok a részvényóvadéki szerződést nem írják alá, az IKR csődvédelmi kérelmet nyújt be - mondta Szaxon Attila.

Az IKR jelenleg 750 munkatársat alkalmaz, 15 területi központtal és 9 műtrágya teleppel rendelkezik, ami teljes, országos lefedettséget biztosít. A cég a vetőmagpiacon 14, a növényvédő szer piacon 15, a műtrágya piacon pedig 33 százalékos részesedéssel rendelkezik. A mezőgazdasági gépkereskedelem területén piaci részesedése 30-35 százalék, kiemelkedő gyártók termékeinek kizárólagos forgalmazója (például New Holland, Kuhn, Hardi).

A társaság évente 300-350 ezer tonna búzát, kukoricát, napraforgót, repcét értékesít a bel- és külpiacokon, megfelelő termelés előfinanszírozással ez a mennyiség 1 millió tonnára növelhető. Összesen 65,7 ezer vevővel rendelkezik, 1215 vevő úgynevezett "bizalmi listás", megbízható, szerződéses. A termelési integrációban évente 3-4 ezer termelővel köt termeltetési szerződést, amelyek alapján hektáronként 40-80 ezer forint előfinanszírozást nyújt. A termeltetés finanszírozása főként banki, kisebb mértékben szállítói finanszírozásból történik, évente 20-30 milliárd forint kihelyezésére nyílik lehetőség. A termelőknek az IKR-nél input anyagok vásárlására halasztott fizetési konstrukcióban is lehetőségük van, ennek finanszírozása főként a szállítók áruszállítási hitelein alapul, éves nagyságrendje 10-15 milliárd forint.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.