Elássák végre a csatabárdot?

Nem sikerült pontot tenni az Apple és a Samsung között zajló, szappanopera hosszúságúvá nyúló szabadalmi vita végére, holott előzőleg a felek – legalábbis a nyilatkozatok terén – állítólag mindent megtettek ennek érdekében.

Az okostelefonok fejlesztése során levédetett ötleteik ellopásával egymást vádoló technológiai óriás cégek három éve képtelenek egyezséget kötni, s ennek most az ügyeikben eljáró kaliforniai bíróság előtt is bizonyítékát adták. Ügyvédeik az ellenfelet hibáztatták a békekötési folyamat megakasztásáért.

Talán nem is véletlenül, hiszen a négy kontinensen zajló szabadalmi pereskedéseknek ők az egyedüli haszonélvezői, százmilliókban mérhető munkadíjjal megterhelve a riválisok költségvetését. A tavaly 338 milliárd dolláros összforgalmú okostelefon-piacon azonban ez a tétel morzsányi, ám a pervesztéssel járó presztízsveszteségből egyik cég sem kér. Pedig lehet, hogy jobban tennék, ha hátrafelé tekintgetnének, hiszen a Samsung világpiaci részesedése 32-ről 31-re, az Apple-é 17,5-ről 15 százalékosra zsugorodott tavalyhoz képest, amiről az olcsó, de sokat tudó kínai készülékek gyártói – Huawei, ZTE, Lenovo és Xiaomi – tehetnek.

A Samsung ügyvédei szerint az Apple egyoldalú feltételekhez kötné a megegyezést, míg az iPhone gyártójának jogászai nem hajlandóak eltekinteni a kereskedelmi korlátozásoktól, illetve szabadalmidíj-fizetésektől.

Lucy Koh bírónő dolgát nem könnyítik meg a felek, akik februárban mediátor segítségét kérték jogvitáik rendezéséhez. Egy álló nap egyezkedtek a két cég csúcsvezetői és csapatuk a megoldást keresve, de a közvetítőnek sem sikerült kirántania a szekeret a kátyúból. Hasonló egyeztetések már 2011-ben is voltak, de akkor is reménytelennek bizonyultak. Pedig az Apple – ha akar – tud engedni, ezt igazolja a Googlelal a napokban kötött béke, utóbbi a Motorola megvásárlásával megörökölt szabadalmi pereket zárta rövidre egy gyors megegyezés keretében.

Persze az Apple–Samsung-ügyben nagyobb a tét. A 2012-es ítélet, amely egymilliárdos kártérítésre kötelezte a Samsungot, időközben 930 milliósra szelídült, s most 119,6 millió dollárnál áll az Apple jogosnak vélt kára. Szakértők szerint a cég ennyit már elköltött ügyvédekre, miközben az eredeti célt, a szabadalmakat engedély nélkül felhasználó Samsung okostelefonokat máig nem sikerült kitiltatnia az Egyesült Államok piacáról, bár a napokban újabb listát nyújtott be e célból a bírósághoz. A Samsung is nyert csekély 158 ezer dollárt az egyik szabadalmának megsértéséért.

A valódi harc a szakértők szerint nem is ezért folyik, hanem a Google által kifejlesztett Android operációs rendszerrel futó okostelefonok visszaszorításáért. A többi között a Samsung készülékekre is telepített rendszer már régen túlnőtt azon a ponton, ahol még eredményes lehetett volna az Apple próbálkozása.

Florian Müller szabadalmi szakértő a The Korean Timesnak elmondta, hogy ez a háború már rég elveszett az Apple számára, hiszen sem riválisa piacvezető szerepét, sem a reputációját nem tudta kikezdeni, s csak idő kérdése, ezt mikor ismerik be maguknak az Apple vezetői. A háttértárgyalások mindenesetre a lap szerint szakértői szinten újraindultak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.