Elárasztották a magyarok Horvátországot

Csaknem 465 ezer magyar turista majdnem 2,5 millió vendégéjszakát töltött tavaly Horvátországban a végleges adatok szerint. A horvát állam 20 éves története során soha ennyi magyar nem járt még az adriai országban - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség csütörtökön az MTI-vel.
Marin Skenderović, a horvát állami szervezet budapesti képviseletének vezetője kifejtette: az idegenforgalmi adó alapján számított adatok szerint közel 465 ezer magyar vendég járt a múlt évben Horvátországban, 16,8 százalékkal több, mint 2014-ben. A magyarok 2,493 millió vendégéjszakát töltöttek el a tengerparti államban, s ez a szám 15,5 százalékkal haladja meg a 2014-ben mért adatot.

Magyarország a legfontosabb küldő államok között vendégszámban a 9., a vendégéjszakákat illetően pedig a 10. helyen áll. Az első 10 ország összehasonlításában a két magyar adat nőtt a legnagyobb arányban, a teljes horvát idegenforgalom növekedését is két-háromszorosan meghaladva - jegyezte meg a horvát turisztikai szakember.

Az elmúlt évben 8,5 százalékkal növekedett a horvátországi turizmusban a vendégek száma, ami megközelítette a 14,874 milliót. Ebből a külföldiek száma 13,163 millió volt, 6,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A Horvátországot felkereső turisták 80,022 millió éjszakát töltöttek pihenéssel, 6,9 százalékkal többet a 2014-es adatnál. Mindebből a külföldiek 72,283 millióval részesedtek, 6,8 százalékos bővülést produkálva.

Marin Skenderović az MTI kérdésére elmondta: a magyar turisták száma az idén valószínűleg nem nő ilyen mértékben, de továbbra is emelkedésre számítanak. Úgy vélekedett, hogy a mediterrán térségben tapasztalható politikai és migrációs helyzet miatt vélhetően kevesebb magyar vállalkozik 2016-ban a repülőgéppel megközelíthető tengerparti országok felkeresésére, ezért talán többen választják az autóval is könnyen elérhető horvát Adriát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.