Vörösiszap-tározó tízmilliárdos kárral eladó

Akár már néhány hét múlva kalapács alá kerülhet a Mal öt évvel ezelőtt ipari katasztrófát okozó vörösiszap-tározója. A vevőt tízmilliárdos helyreállítási kötelezettség várja. A meglévő üzemek jó részét már eladták a területen évtizedek óta jelen lévő osztrák Kálmán László, illetve Brezóczki Attila érdekeltségeinek. Az innen befolyó milliárdok a hitelező bankokat illetik.

A második negyedévben, akár már néhány héten belül meghirdethetik a felszámolás alatt álló Magyar Alumínium (Mal) vörösiszap-tározóját, amely az öt évvel ezelőtti katasztrófát okozta – tudtuk meg Szegőné Kemerle Judittól, az állami Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. biztosától.

Kolontári tájkép a tragikus gátszakadás után. Folyik a Mal megmaradt vagyonelemeinek kiárusítása
Kolontári tájkép a tragikus gátszakadás után. Folyik a Mal megmaradt vagyonelemeinek kiárusítása
Balogh László / Reuters

A Mal-vagyonból értékesítésre vár még az ajkai ingatlanegyüttes és a vörösiszap-tározók. Az ingatlanokat, illetve az Ajka belterületén található – a katasztrófában nem érintett – tározókat már egyszer meghirdették, de nem akadt, aki vállalta volna a milliárdos kikiáltási ár megfizetését. Ezt a felszámolóbiztos abból a szempontból érthetőnek nevezte, hogy akkor még nem készült el a környezeti hatásvizsgálat. A felmérés azonban ma már túl van a hatósági jóváhagyáson is.

Eszerint a leendő vevőt a Mal telephelyén együttesen körülbelül 8,5 milliárd forintos környezeti helyreállítási kötelezettség terheli. Az új körben a külső, vagyis a katasztrófában érintett tározókat is kiírják. Arról még nem született döntés, hogy mindezt egy csomagban, vagy külön-külön hirdetik meg. A felszámolóbiztos arról nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, hogy reálisan várható-e vevő a vörösiszapos egységekre, és ha igen, körülbelül mennyit érhetnek.

Kérdésünkre közölte: az ajkai üzemre kiírt pályázatot tavaly az IC Profil Kft. nyerte meg, amely élve jogával, négy ezen belüli egység megvásárlására az érdekeltségi köréből jelölt ki különálló társaságokat. Így a timfölddivíziót és a kalcináló-őrlő üzemet a Silkem Hungary, a hidrátszárító és -őrlőüzemet pedig az Inotal Hidrát veheti meg. Itt a szerződéskötés a vevők magas árbevétele miatt versenyhivatali engedélyhez kötött; az eljárás csütörtökön indult meg. A leállított hidrátgyártó az Industria Profilé, a precipitált hidrát- és zeolitüzem pedig magáé az IC Profilé lehet. Bár Szegőné Kemerle Judit tavaly a Veszprém Megyei Naplónak azt mondta, hogy a leállított Alufém-egységekre a győri Lendvai Zsolt tulajdonában lévő, továbbműködtetést ígérő Lendinvestet hirdették győztesnek, a vevő azóta visszalépett.

A Mal területén a bauxitbányászat és az alumíniumkohászat már rég megszűnt, a telephely azonban továbbra is folyamatos vegyipari termelésnek ad otthont. Az egységekben még bérmunka folyik, de a vevők is a tevékenységek fenntartását ígérik. A Mal felszámolóbiztosa közölte: az értékesítésekből milliárdos bevétel származhat, de ezt bizonyosan teljes egészében elviszik a jelzálogjogos hitelintézetek.

Szegőné Kemerle Judit elsődleges szempontnak nevezte a több száz munkahely megőrzését. Az Opten adatbázisa szerint az IC Profil mögött a Mal különböző üzemegységeit az elmúlt tíz év alatt sorra kivásárló osztrák Kálmán László, illetve Brezóczki Attila áll. Társtulajdonosaik között számos, a környező, főképp szláv államokban működő iparági szereplő is megtalálható. Kálmán Lászlót már a Mal 2002-es hírmondója is megemlíti a nagy múltú Köbal kiterjedt magyarországi fémipari tevékenységű vevőjeként.

Az IC Profil egyik tulajdonosa, az általa kft.-ként létrehozott Inotal Alumíniumfeldolgozó egy évvel 2006-os megalapítása után már meg is vásárolta a Mal inotai gyáregységeit. A cég továbbra is ipari tevékenységet folytat az 1952-ben létesített telephelyen. Az adatok szerint az egyik vevő, a Silkem Hungary annak a Silkem nevű, zeolitokat és timföldet gyártó szlovén cégnek a társvállalkozása, amelyet a Mal 2001-ben még megvásárolt, ám mint megtudtuk, a felszámolás előtt értékesített.

Így a Silkem honlapján tévesen szerepel, hogy a Mal-csoport tagja. (Fura is lenne, ha a Mal egy leányvállalata venne Mal-részeket.) A két cég jelenleg a Silkem Plus nevű szlovén társaság többségi tulajdonában áll (a Silkemen a szlovén állammal osztozva), amelynek fele Brezóczki Attiláé. A Mal vagyonelemeit sorra kivásárló, Kálmán Lászlóhoz és Brezóczki Attilához köthető, jellemzően Fejér és Veszprém megyei cégek-gyárak együttesen ma már évi több tízmilliárdos árbevételt képviselnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.