Eladó a lengyel tőzsde

A lengyelek a tőzsdét is eladják: a térség legnagyobb értéktőzsdéjének kalapács alá kerülését már bejelentették. A kormány stratégiai befektetőket vár, de a bécsi tőzsdét nem hívja meg.

A varsói értéktőzsde legalább 51 százalékát, illetve legfeljebb 73,8  százalékát tervezi eladni a lengyel állam első körben, majd a  fennmaradó tulajdonrészét a következő két-három évben szinén eladná - közölte a lengyel kincstárügyi minisztérium, amely a tőzsde mintegy  99 százalékát birtokolja.

A varsói értéktőzsde a legnagyobb Közép- és Kelet-Európában. A minisztérium stratégiai befektetők, vagy stratégiai és  pénzügyi befektetőkből álló konzorcium érdeklődésére számít. A  pályázatra a világ vezető tőzsdéit hívják meg.

Michal Chyczewski kincstárügyi miniszterhelyettes azt mondta,  hogy a versenyből kizárják a bécsi tőzsdét, amely a varsóival  verseng a térségben.

A lengyel kormány eredetileg a börze kétharmadnyi tulajdonrészét  tervezte eladni intézményi befektetőknek, illetve  részvénykibocsátással. Ezt a tervet azután vetették el, hogy a  globális pénzügyi válság következtében a börze fő mutatója közel a  felére esett.

A magánosítás  elindítására azután kerülhet csak sor, hogy az alkotmánybíróság  érvényteleníti az eladásra vonatkozó elnöki tilalmat.

A varsói értéktőzsdén 373 céget jegyeznek - köztük a Mol Rt.-t  -,  amelyek piaci tőkeértéke 169 milliárd dollár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.