Eladja telkeit a Tesco

Negyedmilliárd font (több mint 100 milliárd forint) összértékben ad el nagy-britanniai építési telkeket a Tesco, miután nemrégiben többtucatnyi új nagyáruház felépítésének tervét törölte.
A Londoni Értéktőzsdén csütörtökön közzétett bejelentés szerint a legnagyobb brit kiskereskedelmi vállalat egyelőre tizennégy nagy értékű telektől válik meg Londonban és Délkelet-Angliában. A telkek eddig a Tesco ingatlankezelő leányvállalata, a Spenhill tulajdonában voltak, és az áruházlánc azt tervezte, hogy a területeken szupermarketeket épít.

A Tesco vezérigazgatója, Dave Lewis azonban tavaly teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg, miután a cég fennállása évszázados történetének eddigi legrosszabb üzleti eredményeit produkálta, és súlyos eredménykönyvelési botrányokba is keveredett. A gyökeres átalakítás jegyében a Tesco az idei év eleje óta már 53 veszteséges nagy-britanniai üzletet bezárt, emellett törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését.

A karcsúsítási folyamat keretében a cég 4 milliárd fontért eladta dél-koreai üzlethálózatát is, de idei pénzügyi évének első feléről a múlt héten kiadott beszámolójában hangsúlyozta, hogy a dél-koreai boltláncolat eladásával lezárult érdekeltség-portfóliójának felülvizsgálata.

A telkeket a Tesco a Meyer Bergman nemzetközi ingatlanportfólió-kezelő társaságnak, illetve a társaság ügyfeleinek adja el. A BBC által csütörtökön idézett ingatlanpiaci források szerint a telkeken akár tízezer lakóingatlan is felépíthető.

A Tesco a múlt héten meredeken romló eredményekről számolt be. Az egyszeri tételek nélkül számolt csoportszintű működési eredmény az augusztussal zárult hat hónapban – vagyis a cég idei pénzügyi évének első felében – 354 millió font (150 milliárd forint) volt, 54,6 százalékkal kevesebb a tavalyi pénzügyi év azonos időszakában mért 779 millió fontnál.

A Tesco hangsúlyozta ugyanakkor, hogy üzleti modelljének példátlan átalakítási programja nyomán sok kulcsfontosságú mérőszám már javul.

A Tesco részvénye a Londoni Értéktőzsde csütörtöki forgalmában 0,29 százalékos veszteséggel, 1,92 font körül mozgott. Idei eddigi csúcsát a papír április 10-én érte el, 2,51 fontos árfolyamon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.