Együtt-PM: Orbán és Matolcsy csatavesztése

Az Együtt-PM szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, korábbi nemzetgazdasági miniszter újabb csatát vesztett el az államadóssággal szemben, az adósság húszéves rekord közelében van.
A pártszövetség ezt arra reagálva közölte, hogy a jegybank hétfőn nyilvánosságra hozta: az államháztartás adóssága június végén a GDP 85,1 százalékán állt, a három hónappal korábbi 84,4 és a múlt év végi 79,4 százalékkal szemben.

Az Együtt-PM közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy ez csak a kimutatott államadósságra vonatkozik, ha beleszámítják a nyugdíjpénztáraktól az államhoz került több ezermilliárd forintot, valamint a paksi atomerőmű bővítésére felvett orosz kölcsönt, akkor az adósság meghaladja a bruttó hazai termék 100 százalékát. Hozzátették: az államadósság növekedésében jelentős szerepet játszott az is, hogy az év végi adatot a kormányzat a likvidforrások csökkentésével kozmetikázta, ez pedig a mostani számokban jelentkezik.

A pártszövetség arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be az adatok kozmetikázását, az "unortodox ámokfutást, és illiberális fantazmagóriák gyártása helyett" teremtsenek befektető-barát környezetet és erősítsék a forintot.

Az adósság GDP-arányos szintje 2010 közepe óta először emelkedett a 85 százalékos szint fölé, akkor 85,6 százalékon tetőzött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.