Egyre többen kerülik a kockázatot

Az elmúlt 20 év ugyan kevés volt a kelet-európai lakosság pénzügyi kultúrájának jelentős növeléséhez, a válság sokat segített a takarékoskodás előremozdításában, így ma már csökken a túlzott kockázatot vállaló ügyfelek száma - derül ki a KBC Equitas befektetési szolgáltató felméréséből.

"A kockázatvállalási hajlandóság alapvetően nyugatról kelet felé, illetve északról a Balkán felé nő" - idézték Tordai Pétert, a KBC Equitas vezérigazgatóját a felmérésről szóló közleményben. Bár a visegrádi négyek lakosságának befektetői szokásai nagymértékben hasonlatosak egymáshoz, nyugat-európai szemmel még mindig sok a "szerencsejátékos" ezekben az országokban - teszik hozzá.

Ezzel fordított arányban áll a lakosság befektetésre megtakarított pénze: nyugaton többet fektethetnének be az emberek, míg kelet felé haladva ez az összeg egyre mérsékeltebb. Így nem meglepő, hogy a kisbefektetők a kevésből gyorsan szeretnének pénzt "csinálni", ennek megfelelően alig válogatnak az eszközökben: nem ritka az 50-100 szoros tőkeáttétel működő devizapiaci tranzakció, amelynek során a befektető egy kisebb árfolyam elmozdulással a többszörösét kaphatja vissza, vagy akár veszítheti is el a befektetett összegének.

A közlemény szerint a válságot követően ugyanakkor, a hitelfelvételek visszaestek, és ma már inkább a megtakarításokba áramlik a pénz.

Jellemző a magyarországi kisbefektetőkre, hogy elsősorban a rendkívül alacsony díjakkal működő online brókereknél nyitnak számlát - akár néhány tízezer forinttal is -, és elsősorban a Budapesti Értéktőzsde nagyobb forgalmú papírjai között válogatnak. Nagyjából 50-100 ezer forint fölött már a befektetési alapokat is vásárolják, a milliós megtakarítással rendelkezők pedig az állampapírokkal is foglalkozni kezdenek.

A tapasztalatok szerint azonban, és ez különösen igaz a válságot követő időszakban, egyre inkább előtérbe kerül a valódi megtakarítás és az öngondoskodás, és némiképp háttérbe szorulnak a rövid távon meggazdagodni kívánó befektetők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.