Egyre többen bankolnak az interneten

A tavalyi első félévhez képest 1,8 százalékponttal nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma. Ez 110 ezer új internetes bankolót jelent, miközben nagyjából hasonló mértékben csökkent a bankfiókba járók száma.

A nemzetközi tendenciáknak megfelelően Magyarországon is növekszik az elektronikus pénzügyi csatornákat igénybe vevő banki ügyfelek száma. Az első félévben a 15-69 éves korosztály átlag 82 százaléka volt legalább egy bank ügyfele, amely körülbelül hatmillió banki ügyfelet jelent - derül ki a GfK Hungária Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2006-2009 című tanulmányának legfrissebb eredményeiből.

Ha valaki igénybe veszi az online banki szolgáltatásokat, egyúttal gyakori bankhasználóvá is válik
internet vásárlás

A bankhasználati szokások az elektronikus csatornák megjelenésével egyre inkább átalakulnak. Eleinte a különböző telefonos ügyfélkapukat használták a fogyasztók, ám ezek népszerűségét hamar megelőzte az internetes ügyintézés lehetőségének megjelenése. Az első félévben már több mint 800 ezer olyan banki ügyfelet tartottak számon, akik nemcsak szerződéssel rendelkeznek online banki szolgáltatásokra, hanem használják is azt mindennapi ügyintézésre.

Az elmúlt egy évben az internetes banki szolgáltatásokat igénybe vevők száma mintegy 110 ezer fővel bővült, amely jelentős fejlődésnek tekinthető, főként egy olyan időszakban, amikor a fogyasztók mindenben a legbiztonságosabb pénzügyi megoldásokat keresik, és nem szívesen változtatnak pénzügyi szokásaikon - mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. Az online csatornák előretörése mind a hagyományos bankfióki, mind a mobilbanki szolgáltatások iránti csökkenő igényekben is megmutatkozik.

Ha valaki igénybe veszi az online banki szolgáltatásokat, egyúttal gyakori bankhasználóvá is válik. Míg a lakosság havonta átlagosan alig több mint egy alkalommal tér be egy bankfiókba, addig egy átlagos online bankoló több mint öt alkalommal jelentkezik be az igénybe vett bank weboldalán keresztül. Az internetes banki szolgáltatások igénybe vétele jelentősen függ az ügyfél társadalmi státuszától. A felsőfokú végzettségűek körében már minden negyedik ügyfél online-banki ügyfélnek számít, míg életkor szerint a 25-35 évesek a legaktívabbak ebben a tekintetben. A férfiak és a nők online banki szokásai közötti különbség nem igazán jelentős: 14 a férfiak, 13 százalék a nők körében mért arány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.