Egyre több pénzügyi szolgáltató szűnik meg

A hitelpiac visszaesése, a pénzügyi felügyelet és szabályozás szigorodása nyomán egyre több pénzügyi szolgáltató cég szűnik meg felszámolással, végelszámolással - közölte az Opten Informatikai Kft.

A társaság adatai szerint 2010 első hat hónapjában 34 százalékkal több új felszámolási eljárást indítottak az elmúlt év első félévéhez képest. Tavaly az év elejétől június végéig 82, idén viszont 110 pénzügyi vállalkozás felszámolását kérték.

A végelszámolási eljárások száma 17 százalékkal nőtt a két esztendő első féléveit összehasonlítva, vagyis 2009 első hat hónapjában 111 pénzügyi vállalkozás tulajdonosa kérte a végelszámolási eljárás megindítását, az idei júniusig viszont 130.

Némiképpen - 2,5 százalékkal - nőtt a törölt pénzügyi vállalkozások száma 2010 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A korábban elindított felszámolási vagy végelszámolási eljárások tavaly júniusig 157, idén 161 törlést eredményeztek.

Stagnált a vállalkozó kedv az ágazatban, hiszen a tavalyi első félévben alapított 811 céggel összehasonlítva ebben az évben eddig csupán 1,4 százalékkal több, 823 vállalkozást indítottak útjára.

A legtöbb felszámolás a Közép-Magyarország régióban zajlott le, a legkevesebb pedig a Dél-Dunántúlon. Az új pénzügyi cégek száma minden régióban hozzávetőleg a felére esett vissza - Budapesten és Pest megyében így is 374 új pénzügyi szolgáltató vállalkozás alakult - közölte az Opten Kft.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.