Egyre több kárt okoznak a viharok

Évről évre egyre nagyobb károkat okoznak a viharok Magyarországon. A Generali Biztosítónál három év alatt duplájára nőtt a kifizetések összege, és az idén további emelkedésre lehet számítani.

Miközben a tudósok, éghajlatkutatók azon vitatkoznak, van-e globális felmelegedés és ha igen, az természetes folyamat vagy az emberi beavatkozás következménye, egyre többen saját bőrükön érzik, hogy valami nincs rendben az időjárással. Elég csak a májusi aszályra vagy az utóbbi két hét viharaira és jégesőire gondolni. Az éghajlatban végbemenő változások a biztosítók adatain is jól nyomonkövethetők, az utóbbi időben évről évre nő a bejelentett károk száma és a kifizetések összege.

A Generali-Providencia Biztosítónál például elmúlt tíz évben rendkívüli mértékben emelkedett a viharkárok száma és a kifizetett kárösszegek nagysága is – derül ki a cég közleményéből. Tavaly a társaság 5,5 milliárd forintot fizetett ki ügyfeleinek viharkárokra, több mint kétszeresét a 2005-ben kifizetett 2,5 milliárd forintnak. Idén eddig több mint 700 millió forintot fizetett ki a Generali viharkárokra és a tapasztalatok szerint az év második felében ugrásszerűen megnőnek a kifizetések (köszönhetően a július-augusztusi nyári viharoknak).

A legfrissebb adatok szerint a legutóbbi, június 16-ai dél-magyarországi vihart követően összesen több mint 3500 kárbejelentés érkezett a Generalihoz. A becsült kárösszeg csak ennél a viharnál megközelíti a 350 millió forintot. Papp-Váry Borbála a társaság kommunikációs vezetője elmondta: jól látszik, hogy a somogyi-baranyai káresetek száma sajnos elérte, sőt túlszárnyalta az egy héttel korábbi nyírségi jégverés okozta károkat is, amelyet követően közel 2200 esetben, de a jégverés miatt nagyobb kárösszegekkel, több mint 500 millió forint értékben jelentettek károkat a biztosító ügyfelei.

A Generalinál 2000. januárjától 2009. júniusáig viharkárok kapcsán összesen 1,3 milliárd forint kárkifizetés történt a vállalkozói vagyonbiztosítással rendelkező ügyfelek számára. Az elmúlt kilenc és fél évben közel 5,5 milliárd forint értékben mezőgazdasági viharkárokra fizetett kártérítést a biztosító, de ezen időszak alatt a legtöbb viharkár a lakossági vagyonokban: házakban, lakásokban keletkezett, ahol a kárkifizetés összege megközelíti a 10 milliárd forintot.

 

Százmilliós kárt okozott a tegnapi felhőszakadás

A Generali megkezdte a tegnapi, nyugat-magyarországi felhőszakadás utáni kárfelmérést a leginkább érintett településeken. Az esőzések következtében Kőszeg több utcáját és a környékbeli falvak utcáit percek alatt víz- és sárfolyam árasztotta el. A legtöbb kár Kőszegen és környékén: Kőszegszerdahelyen, Kőszegfalván és Cákon, illetve Velemben, Bozsókon keletkezett. Ezekről a településekről a Generali több száz kárbejelentésre számít, a viharkár várható összege 100-150 millió forint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.